Index Vakbarát Hírportál

Helyére tolták a csernobili óriásszarkofágot

2016. november 29., kedd 20:02

Rátolták a két hete elkészült acélszarkofágot a harminc éve megsérült csernobili atomreaktorra. A

világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége által sújtott Négyes Reaktor számára épített gigantikus mozgatható kupola csaknem 500 milliárd forintba került, és olyan paraméterekkel rendelkezik, mint egy klasszikus csatahajó:

A szarkofágot nagy ünnepély kíséretében tolták rá a régi, 1986 április 26-án sérült szarkofágra.

Suma Chakrabarti, a beruházást koordináló Európai Újjáépítései és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke azt mondta:

A régi kupola eltűnt a szemünk elől, de nem feledjük az szerencsétlenség áldozatait, és a mai napot is az ő emléküknek szenteljük.

A csernobili katasztrófának közvetlenül 50 halálos áldozata volt, de a levegőbe került, több ezer kilométere szétterjedő sugárzás legalább 4000 halálesettel hozható összefüggésbe - de az áldozatok valódi száma tízezres nagyságrendre rúghat. Vince Novak, az EBRD nukleáris biztonságért felelős igazgatója szerint az acélszarkofág eloszlat egy rakás félelmet és megszüntet egy sor kockázati tényezőt - köztük a régi szarkofág összeomlását vagy a reaktor mélyén maradt több tonnányi hasadóanyagban egy új reakció beindulását. Novak szerint a szarkofág annak lehetőségét is kiküszöböli, hogy radioaktív anyagok szivárogjanak a vízhálózatba.

(Guardian)

Rovatok