A 15 éves magyar diákok több mint negyede funkcionális analfabéta, azt sem tudja megállapítani, hogy két alternatív útvonal közül melyik a rövidebb, és azokkal az alapvető számolási készségekkel sem rendelkezik, melyek legalább minimálisan szükségesek lennének az életben való elevickélésre. Az országos szinten is nagyon gyenge PISA-átlagnál is sokkal ijesztőbb, hogy milyen ütemben növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek a sorsa már az általános iskola végén megpecsételődik.
A korábban sem jó eredményeket is alulmúlták a kedden nyilvánosságra hozott legújabb PISA-adatok, a nagy nemzetközi kompetenciamérés pocsék bizonyítványt állított ki a magyar oktatási rendszerről. Az rögtön látszott, hogy a magyar diákok átlageredménye minden korábbinál jobban elmarad a fejlett országokétól, de még a néhány éve sikeres oktatási reformot végrehajtó lengyelekétől is. Itt a két ország átlagértékének a trendje a három kompetenciaterületről, naranccsal a lengyelek, kékkel mi:
De a magyar átlagértékek romlásánál van egy még súlyosabb tendencia. Három év alatt, 2012 és 2015 között drámaian megnőtt azoknak a száma, akik a minimumot sem képesek hozni. Az OECD friss mérése szerint a magyar diákok 27,5 százaléka nem rendelkezik az elvárható minimális szövegértési képességekkel sem, vagyis lényegében képtelenek kibogarászni egy – nem extra bonyolult – szöveg értelmét, abban megtalálni és értelmezni a releváns információt.
Ezek a gyerekek gyakorlatilag funkcionális analfabéták. És mivel a PISA-teszteket 15 évesek töltik ki, elég nyilvánvaló, hogy már azok is maradnak egész életükre. Ők azok, akiket minimális közismereti óraszámban próbálnak meg végigrugdosni a szakiskolán, vagy várják, hogy a leszállított tankötelezettségi kort elérve 16 évesen kivegyék vagy elbocsáthassák őket.
Ennél több funkcionális analfabéta egyébként csak a hírhedten rossz oktatással rendelkező néhány országban van: az OECD tagállamai közül kizárólag a tökutolsó Mexikóban, Törökországban, Görögországban és Chilében, valamint a valamivel alattunk teljesítő Szlovákiában. A hozzánk többé-kevésbé hasonló fejlettségű Lengyelországban feleennyi tanuló (14 százalék) küzd ennyire alapvető szövegértési problémákkal.
Tendenciájában a jelenség még katasztrofálisabb: bár az se volt kevés, hat éve még csak a magyar tanulók 17 százalékának volt ilyen rossz a szövegértése – még egyszer, most 27-nek. A törökök után az összes OECD-ország közül nálunk romlott a legtöbbet a helyzet. És miközben az önmagában is ijesztő, hogy egyre több az olvasni alig-alig képes gyerek, azt sem lehet mondani, hogy közben legalább sok tehetségünk lenne: Magyarország azon országok közé tartozik, ahol kiemelkedő szövegértési képességű gyerekből is egyre kevesebb van a nemzetközi felmérés szerint.
Természettudományból lényegében ugyanez a helyzet. A magyar diákok jó negyede, 26 százaléka, súlyosan alulteljesít itt is. Három éve még csak 18 százalék tartozott ebbe a kritikus kategóriába, ami azt jelenti, hogy a tendencia az összes vizsgált ország közül nálunk a legrosszabb.
Matematikából dettó: a magyar 15 évesek 28 százaléka nem éri el a minimálisan elvárható alapszintet sem. Ez az OECD példája szerint azt jelenti, hogy képtelenek olyan egyszerű, a mindennapi életben evidensen szükséges dolgokra, mint egy ár nagyjából helyes megsaccolása egy másik pénznemben, vagy arra, hogy összehasonlítsák két lehetséges útvonal teljes hosszát. Nehéz lenne megkérdőjelezni az OECD jellemzését: „Ez az elvárt alapszint ahhoz, hogy teljes értékben részt tudjunk venni egy modern társadalomban.”
Ha a három nagy kompetenciaterületet együttesen nézzük, még inkább szembeszökő, hogy rengeteg gyerekkel semmit nem tud kezdeni a magyar iskolarendszer. A 15 évesek 18 százaléka nem egyszerűen egyvalamiben gyenge, nem arról van szó, hogy csak valamelyik tárggyal lennének gondjai, hanem mindegyikkel, és egészen alapvetőek: majdnem ötödük sem alapvető számolási, sem szövegértési, sem természeti ismeretekkel nem rendelkezik, mint láttuk, az egészen minimálisakkal sem.
Érdemes összevetni az ellentétes lengyel és magyar trendeket itt is. Bár néhány éve még nagyjából hasonló arányban voltak mindkét országban rosszul teljesítő gyerekek, ez az ábra azt mutatja, hogy az itt megint narancssárgával jelzett Lengyelországban ma jóval kevesebb a súlyosan alulteljesítő gyerek, míg nálunk jóval több.
És ha azt gondolnánk, hogy nem érdemes a gyengébbek fejlesztésébe sok energiát feccölni, mert az csak a tehetségesektől vonja el a figyelmet, még egy grafikon, ezúttal arról, hogy hányan teljesítenek kiemelkedően az összes diák közül a mérésekben.
Mint látszik, nálunk nemcsak egyre több az iskola végén is inkompetens tanuló, de ezzel párhuzamosan kiemelkedően teljesítőből is egyre kevesebb van. A magyar oktatási rendszer sem a tehetséggondozásban, sem a hátránykompenzációban nem képes megfelelő szolgáltatást nyújtani, és miközben mindenkinek romlik a teljesítménye, még az egyenlőtlenségek is növekednek.
A magyar gyerekek közötti tesztkülönbségek 21 százalékát magyarázza, hogy valaki szegény vagy gazdag családba születik. Ez kiemelkedő. Átlagosan ennél jóval kisebb, 12,5 százalékos az otthoni háttér hatása a gyerekek eredményére a többi országban.
A friss PISA-eredmények szerint Európában a magyar oktatási rendszer a legegyenlőtlenebb, itt tud az iskola a legkevesebbet változtatni a hozott hátrányokon. Nem képes megadni az esélyt a hátrányos helyzetű családokból érkezőknek, de közben a kedvezőbb helyekről származóknak is csak annyit tud nyújtani, hogy mások még náluk is rosszabbak maradnak – Európában azonban mindannyian egyre versenyképtelenebbek.