Index Vakbarát Hírportál

Gyereke született a nőnek, aki gyerekkori petefészekszövetét kapta vissza

2016. december 15., csütörtök 13:11

A világon először született csecsemő olyan petefészekszövet felhasználásával, amit még az anya gyerekkorában fagyasztottak le, és ültettek vissza később, írja a BBC.

A dubaji születésű Moaza Al Matrooshi a béta-talasszémia nevű örökletes vérbetegségben szenvedett, amely halálos lehet, ha nem kezelik. Mielőtt a londoni Great Ormond Street kórházban megkapta volna a csontvelő-átültetést, kemoterápián kellett átesnie, amely károsítja a petefészket. Ezért a Leeds-i egyetemi kórházban, még a kezelés előtt, kilencéves korában eltávolították és lefagyasztották a jobb oldali petefészkét. A szerv egyes szövetdarabjait sejtvédő anyagokkal kezelték, majd a hőmérsékletét lassan csökkentették mínusz 196 fokra és folyékony nitrogénben tárolták.

Tavaly dán sebészek öt szövetszeletet visszaültettek a fiatal nő szervezetébe, négyet a nem működő bal petefészkre, egyet a méhfalhoz erősítettek. Moaza Al Matrooshi a kemoterápia következtében meddővé vált, ám a szövetátültetés után hormonszintje újra az életkorának megfelelő lett, megindult a peteérés, termékenysége helyreállt.

A gyerekvállalás sikerének érdekében férjével együtt mesterséges megtermékenyítő programba kezdtek (IVF, in vitro fertilization, vagyis lombikbébiprogram). Nyolc kivett petesejtből három embrió termékenyült meg, ebből kettőt ültettek be az év elején a nő méhébe.

A 24 éves nő kisfia szerdán jött világra a londoni Portland magánkórházban. Kezelőorvosa, Sara Matthews azt hangsúlyozta, hogy a sikerük a sorstársak számára is reményt jelent. "Tudtuk, hogy a petefészek szövetének átültetése működik, azt azonban nem, hogy serdületlen kislánytól vett, lefagyasztott szövet sikeresen beültethető-e" – nyilatkozta az orvos. Az első ilyen baba születése az olyan nők számára jelent új reményt, akik rákbetegség, vérképzési vagy immunrendszeri zavarok miatt veszítenék el a termékenységüket.

A fiatal nő anyjának is köszönetet mondott, mert ő szerette volna, hogy kislányának fagyasszák le a petefészekszövetét.

Helen Picton, a Leedsi Egyetem reprodukciós osztályának vezetője végezte a szövetfagyasztást. "Moaza volt az első páciensek egyike, akit 2001-ben kezeltünk. Világszerte több mint 60 baba született olyan anyáktól, akiknek helyreállították a termékenyégét, ám Moaza az első, akinek pubertáskor előtt lefagyasztott szövetét használták fel ehhez" - magyarázta Picton. A világon az először 2004-ben Belgiumban született gyerek, akit édesanyja saját petefészekszövete beültetése után szült. Jelenleg több ezer fiatal lány és nő petefészekszövete van lefagyasztva csak Európában.

Rovatok