Európai kutatók egy új jelenséget fedeztek fel a Föld folyékony halmazállapotú külső magjában: egy nyugati irányú, gyors folyású folyékonyvas-áramlatot Alaszka és Szibéria alatt. A felfedezés jelentőségét az adja, hogy ez a földalatti futóáramlat kulcsszerepet játszhat a földi mágnesesség működésében.
Az áramlat létezésére az Európai Űrügynökség 2013-ban felbocsátott Swarm műholdjai (három kötelékben repülő műhold) által mért adatokból következtetnek a kutatók. A Swarm-program műholdjai a Föld mágneses mezejét térképezik fel, a segítségükkel a bolygó mágnesességének a működését próbálják jobban megérteni a tudósok. A műholdak adatai az északi féltekén foltokban koncentrálódó mágneses térerősséget rajzoltak ki, a kutatók szerint erre az általuk javasolt vasáramlat a legjobb magyarázat.
A szilárd belső mag és a földköpeny között található külső mag folyékony halmazállapotú fémes anyagokból áll. Ebben halad az áramlat, nagyjából évi 50 kilométeres sebességgel, ami laikus füllel nem tűnik különösebben nagy száguldásnak, de Chris Finlay, a Dán Műszaki Egyetem Nemzeti Űrintézetének (DTU Space) munkatársa és egyben a felfedezést bemutató tanulmány egyik szerzője szerint nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sűrű folyékony fémről van szó, amelynek a mozgatása rendkívül energiaigényes, így ez talán a leggyorsabb mozgás, amit ilyen mélységben ismerünk.
A futóáramlat eredetileg egy légköri jelenség: az a felső légköri gyors légmozgás, amelyet például a repülésben is kihasználunk. A kutatók ehhez hasonlóan képzelik el a vasfolyamot is, csak olvadt fémből és háromezer kilométerrel a földkéreg alatt.
Valószínű, hogy a futóáramlat már több százmillió éve működésben van
– mondta Phil Livermore, a Leeds-i Egyetem kutatója, aki a tanulmány vezető szerzője.
A szilárd belső magot az azt körülvevő Lehmann-felület választja el a folyékony külső magtól. Ez a felület csőszerűen öleli körbe a belső magot a Föld forgástengelye mentén. A kutatók elképzelése szerint az áramlat ehhez a határterülethez igazodik. A folyékony fémet feltehetően a felhajtóerő vagy még inkább a magon belüli mágneses mezőben bekövetkező változások mozgatják a cső felé. Amikor eléri, a cső két oldalára nyomódik, ahol elfolyva létrehozza az áramlatot.
A kutatók azt egész pontosan meg tudták határozni, hogy milyen hosszan és szélesen húzódik az áramlat, de azt még nem tudják biztosan, milyen mélyre hatolhat le.