Index Vakbarát Hírportál

A Földhöz nagyon közel járt egy aszteroida tegnap

2017. január 10., kedd 10:08

A csillagászok az utolsó pillanatban vették észre a 2017 AG13 névre keresztelt aszteroidát, amely elég közel száguldott el a Föld mellett. Az aszteroida január 9-én, magyar idő szerint 14:47 perckor haladt el mellettünk. A csillagászok csak két nappal korábban szereztek tudomást létezéséről.

A 2017 AG13 a Föld és a Hold távolságának a felére közelítette meg a Földet, ami közelinek számít. A Minor Planet Center adatai szerint az aszteroida 11-36 méter széles. Összehasonlításként, a 2013 februárjában Oroszország felett látványosan felrobbant cseljabinszki meteor 20 méteres volt.

A mostani aszteroidát tehát két nappal korábban fedezték fel az Arizona Egyetemhez tartozó kutatócsoport csillagászai. Az égitest elsődleges vizsgálata azt mutatja, hogy 347 nap alatt kerüli meg a Napot, kicsit elliptikusabb pályán mozog mint a Föld és 0,55 csillagászati egységre közelíti meg a Napot, a csillagtól való legtávolabbi pontja 1,36 csillagászati egység.

Nem ez az első eset, hogy későn vesznek észre egy közel kerülő aszteroidát. Olyanra is volt már példa, hogy már elszáguldott a Föld mellett, amikor felfedezték a létezését. De ez nem meglepő, több millió hasonló égitest kering az égen és a mai napig alig 15 ezret fedeztek fel. A jó hír, hogy az igazán nagyokat, azokat, amelyet komoly gondot okozhatnak a Földnek, már nagyrészt ismerik. Azért itt is érhetnek még meglepetések.

Rovatok