Index Vakbarát Hírportál

Ürülék az orrszarvúk Facebookja

2017. január 11., szerda 17:14

Azt már régóta tudjuk, hogy az állatvilágban a vizelet egy fontos kommunikációs eszköz, főleg, ha párzásról van szó. Akit érdekel például a zsiráfok szexuális élete, annak mindenképpen ajánljuk John Green klasszikusnak számító videóját a témában, itt:

Az viszont az MTI közlése szerint egészen újdonság, hogy az állatok, de legalábbis a szélesszájú orrszarvúak ürülékükben jelzik nemüket, korukat és párzásra való hajlandóságukat. Mindezt dél-afrikai és német kutatók derítették ki, akik szerint az orrszarvúk így ürülékkupacaikat egyenesen "közösségi hálóként" használhatják (más szóval: az orrszarvúk szerint a szar a Facebook).

Valószínű, hogy a közös székelőhelyet ugyanolyan módon használják, mint ahogy mi használjuk a közösségi hálót, azaz kiolvassák belőle a többi állat üzenetét, illetve posztolják sajátjaikat.

– mondják a tudósok.

Három dél-afrikai és német kutató a Dél-Afrikai Köztársaság természetvédelmi parkjaiban gyűjtötte be a szélesszájú orrszarvúk ürülékét, és laboratóriumban vizsgálta azok szagát. Ezeket a szagokat azután laboratóriumban mesterségesen előállították. majd a szintetikus illatokat szétszórták a nemzeti parkban.

Ha a szag kódja azt mondta: "betolakodó bika", akkor a közelben élő hímek gyakran tértek vissza az ürülékkupachoz, hogy kifigyeljék, merre lehet éppen esetleges konkurenciájuk. Amikor a kupac illata nőstényre utalt, a hímek leragadtak az adott kupacnál, és a párzásra való hajlandóság jeleit keresték.

A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy az ürülék illata "fontos információt" ad át, köztük az állat korát, nemét, és a nőstények esetében a párzásra való hajlandóságot. 

Ez egy fontos lépés annak megértésében, hogy miért használ számos emlős közös helyet székelésre

– írták a kutatók a Proceedings of the Royal Society B. című tudományos folyóiratban.

A szélesszájú orrszarvú a második legnagyobb szárazföldi emlős az elefánt után. Fűvel táplálkozik, rövidlátó, és főleg szaglásával nyer információt a környezetéről.

Rovatok