Néha a nőstények más hímektől származó utódait és a még meg nem születetteket is megölik a hím páviánok a gyors szaporodás érdekében - írja az MTI.

Amerikai és kenyai kutatók egy kenyai rezervátumban 1971 óta élő páviáncsoport adatait elemezték. Megfigyelték, hogy ha egy erőteljes hím újonnan érkezik a csoportba, néha nem sokkal később megnövekszik a megölt fiatal állatok és az elvetélt magzatok száma. 

Egyes állatfajoknál - az emberszabásúaknál, az oroszlánoknál vagy bálnáknál - ismert viselkedési forma, hogy a hímek esetenként megölik a velük rokonságban nem álló kicsinyeket vagy borjakat. Főleg a csoportba újként érkező hímek növelik így a saját szaporodási esélyeiket; elvégre amíg az anya a gyermekét táplálja, csökken a termékenysége.

Mostanáig nem kutatták alaposabban, hogyan támadnak bizonyos emberszabásúak a vemhes nőstényekre, elsősorban a hasukra, hogy megöljék a magzatot. 

Matthew Zipple, a durhami Duke Egyetem kutatója és kollégái az elmúlt 45 évben a kenyai páviáncsoportról gyűjtött adatokat elemezte. A nőstények ciklusait is dokumentálták, ami a páviánoknál külső jegyek alapján is megfigyelhető. A szakértők az új hím csapattagok érkezése utáni kéthetes időszakokra különös figyelmet fordítottak. 

A tudósok nem közvetlenül figyelték meg a brutális viselkedést, csak a megszakadt vemhességek arányából következtettek. A terhességet a külsőleg látható jegyek alapján állapították meg. Megfigyelték, hogy csak akkor került sor erőszakos cselekedetekre, ha olyan állat érkezett a csoportba, amely rövid idő alatt magas státuszt vívott ki magának és egy darabig a csapatban is maradt.

A hierarchiai sorrendben elfoglalt státuszt a páviánoknál a fizikai erő határozza meg. A vizsgált időszakban 75 alfahím érkezett egyesével a kenyai csoportba. Hét esetben növekedett a megölt kicsinyek és magzatok száma: ez a hét állat a szakértők szerint összesen 6 fiatal állatot és 13 magzatot ölt meg. 

A tudósok szerint nem általánosan megnövekvő agresszivitásról vagy hatalmi harcról van szó: minden megölt állat egyévesnél fiatalabb volt. A kicsinyét vagy magzatát ért támadást 15 nőstény élte túl, ezek közül később 11 párzott egykori támadójával.

A tudósok szerint a magzat és a fiatal állatok megölése bizonyos körülmények között szelekciós eszköz. A szelekciós nyomás és az utódok elleni támadások akkor válnak gyakoribbá, ha a csoport viszonylag elzártan él, és túl sok utódra kevés táplálék jut.