A hatosztályos gimnáziumok a legjobb képességű gyerekekre hajtanak, de a felvételi teszten inkább csak azoknak van esélyük, akiknek a szülei képesek kifizetni a különórák díjait – mutattuk be előző cikkünkben. A szülők közben arra panaszkodnak, hogy az ellenérdekelt általános iskolák embertelen eszközökkel próbálják megakadályozni, hogy felvegyék a hozzájuk járó gyerekeket. A feszültségekkel teli felvételi mögött olyan szisztéma látszik, ahol szinte csak vesztesek vannak: mindenki kétségbeesetten menekülne előre a korhadozó iskolarendszerben, miközben a túlélőverseny tovább rohasztja a magyar oktatást.
Sok oka lehet, hogy miért szeretnék sokan már negyedik vagy hatodik osztály után elvinni a gyereküket gimnáziumba. Ha úgyis a váltáson gondolkodunk valamiért, adódik, hogy ne egy másik általánost keressünk, ahonnan aztán majd megint tovább kell állni, próbáljuk meg inkább a gimnáziumot már most – ha sikerül, már nem kell aggódni a továbbtanulás miatt; ha meg nem, nyolcadik után van úgyis egy második esély.
Sok szülő gondolkodik valahogy így (a gyerekek kevésbé, többségük, ha rajtuk múlna, inkább maradnának a barátok között). Minden évben hét-nyolcezer gyerek megy hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba. Ez a teljes korosztály nyolc százaléka, és többnyire a legjobbakról van szó, akik a kitűnő bizonyítvány közelében vannak, és képesek megírni az általános iskolai tananyagnál nehezebb és sok feladatában más logikájú, kreatívabb felvételi tesztet. Hogy nagyobb esélyük legyen, a szülők, ha képben vannak és tehetik, különórákra íratják őket – a cél, hogy ők is a kiválasztottak között legyenek.
Az általános iskolai igazgatók és tanárok ezért is ellenzik, hogy az osztályok legjobbjai elmenjenek. Emögött ott lehet az is, hogy az intézmény a hetedik-nyolcadikban csökkenő létszám miatt fejkvótákat veszít, és ha sokan mennek el, akár az osztályösszevonás is felmerülhet, ami akár a tanári állásokat is veszélyeztetheti. Ez mint rémkép, sok helyen megjelenik, de a gyakorlatban inkább csak pár jobbnak számító nagyvárosi iskolában merülhet fel, ahol akár a hatodikosok fele nekimehet a felvételinek.
Ezt a feszültséget nagyon különbözőképpen kezelik az intézmények. Miközben sok helyen csak szükséges rosszként fogják fel, ami ellen úgysem lehet tenni, az is teljesen általános, hogy a szülők arra buzdítják a gyereket: inkább titkolja el az utolsó pillanatig az iskolában, hogy el akarják vinni. Egy 10-12 évesnél ez a mérgező titkolózás akár nagyobb feszültséget okozhat, mint maga a felvételi, de a szülők között általános a félelem, hogy ha kitudódna, az iskola ott tenne keresztbe, ahol csak tud.
A ... néni kérdezte, hogy ki felvételizik, és amikor jelentkeztünk, azt mondta, reméli, senkinek nem fog sikerülni. Amikor aztán mentünk, hogy azért ugye tetszik nekünk drukkolni, kiabált, hogy dehogyis
– mesélte egy hatodikos lány. Van, aki megkérte a tanárát, hogy segítsen neki a felkészülésben, de az mérgesen elhessegette. Ilyesmit sokan meg sem próbálnának, már annak is örülnek, ha nem rontják le direkt a gyerek jegyét – ezzel is csökkentve a hozott pontokat és az esélyeket.
Van, ahol körmönfontan előre figyelmeztetnek, hogy senki ne csodálkozzon, ha esetleg romlanának hatodikban a jegyek, annak bizonyára az lesz az oka, hogy a gyerek energiáját elveszi a felvételi előkészítő (ez valójában csak heti egyszeri különfoglalkozás szokott lenni házi feladat nélkül, nem egy nagyon durva extra megterhelés). Van, ahol nyílttá teszik, hogy keményebben fog a ceruzájuk – még ha azt nem is vállalják, hogy a felvételi miatt.
Most hatodik félévben azt mondták, hogy lefelé kerekítenek – tavaly meg év végén mondták ugyanezt.
A pontszámba éppen ez a két átlag számít bele.
„Felsőben eléggé szétesett az addig nagyon szuper osztály, rosszul tanítanak, nem szívesen mennek be a gyerekek. És ahelyett, hogy megszerettetnék velük az iskolát és a tantárgyat, jön ez ez összeesküvés, hogy minden eszközzel ott tartsák őket” – mondta egy érintett anyuka. A hasonló panaszok csak nagyon ritkán bizonyíthatók, de az egészen jellemző, hogy a felvételi bizalmatlanságot kelt az iskola és a családok között.
Azt azonban, hogy sok szülő idejekorán gimnazistát csinálna a gyerekéből, nem csak a gonosz tanárok tartják rossz ötletnek. Oktatáskutatók között általános a vélemény, hogy a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok tovább erősítik az amúgy is jelentős szegregációt, növelve ezzel az egyenlőtlenséget – alapvetően az oktatási rendszeren belül, de ezzel az egész országban is.
Ebben a rendszerben a gimnáziumokon kívül mindenki vesztes.
– mondta nekünk az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos szerint „akik nem felvételiztek, eleve «maradéknak» érezhetik magukat, akik megpróbálták, de nem sikerült, gúny tárgyává válhatnak az osztályban, és a tanároknak is maradékelven kell végigvinniük a hátralévő éveket”. Ő úgy látja, hogy a hat- és nyolcosztályos elitgimnáziumok elképesztő felvételi sorral fölözik le a legjobbakat, amit még egy ötös általános iskolai tanuló sem tud különórák nélkül megoldani.
„Amikor a kilencvenes években erre lehetőséget kaptak, a csökkenő gyermeklétszám miatti pánikban jóval több intézmény indított ilyen képzést, mint amire előtte számítottak” – mondta nekünk Lannert Judit, akinek a tanulói továbbhaladás az egyik fő kutatási területe. Pedig az oktatáskutatók rögtön mondták, hogy ennek katasztrofális hatásai lesznek: növeli az egyenlőtlenséget, miközben a nemzetközi felmérésekből kiderül, hogy nem is hatékonyabbak azok a rendszerek, amelyekben ilyen korán más intézménybe kerülnek a legjobbak.
A nemzetközi PISA-adatok azt mutatják, hogy a korai szelekció nem segíti az oktatási hatékonyságot. A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok diákjai ugyan mindig magasabb átlagpontszámokat érnek el, mint a hagyományos képzési formákban tanulók, az elemzők szerint ez egyszerűen annak köszönhető, hogy eleve a jobbak mentek ezekbe az intézményekbe, vagyis magasabbról is indultak – nem látszik tehát kiemelkedőnek a képzés hozzáadott értéke. Ez annak fényében furcsának tűnik, hogy ezekben az elitintézményekben a közfelfogás szerint valóban erősebb a tanári kar, és jobbak bennük a körülmények.
Lannert Judit a magyar hat- és nyolcosztályosokat az angol elitképző public schoolokhoz hasonlítja. Azokból szegregáló hatásuk miatt nem is nyitottak ötven évig újat, azután Cameron alatt botrányt keltve megint – nálunk pedig a két világháború közötti időszakot hozzák vissza a kisgimnáziumok. Népszerűségüket a kutató elsősorban a szülők presztízsszempontjaival magyarázza.
A legtöbb szülő azért is szeretné, hogy a gyereke ezekben az iskolákban tanuljon tovább, mert ezzel szeretne külön utat találni a „plebszhez képest”.
Lannert Judit ezt egy klasszikus játékelméleti csapdahelyzethez hasonlítja: „Az elit azt nézi, hogy a többi jobb szülő gyereke is elmegy. Ha a szülők bíznának egymásban, és megbeszélnék, hogy maradnak nyolcadik végéig, akkor nem borulna az egyensúly. Magyarországon azonban a bizalom ritka kincs, a szülők inkább egyéni stratégiákat követnek.” A kutató álságosnak tartja, hogy miközben a magyar felnőtt társadalom kerüli a versenyhelyzeteket, a gyerekeket arra kényszeríti, hogy ők viszont versenyezzenek. „Ha azt is képzeljük, hogy a felvetteknek jobb is lesz először, közben az ország úgy leromlik, hogy senki nem marad ott.”