Index Vakbarát Hírportál

Egy héttel a fertőzés után felismeri a HIV-et az új bioszenzor

2017. február 17., péntek 18:15

A Spanyol Nemzeti Kutatótanács (CSIC) csütörtökön bejelentette, olyan HIV-tesztet fejlesztett ki, amellyel egy héten belül kimutatható az AIDS-et okozó HIV-vírus jelenléte, írja a Local. A kutatók által létrehozott bioszenzor a HIV vírushoz kapcsolódó proteint, a p24 antigént mutatja ki.

A technológia 100 ezerszer kisebb koncentrációját is képes kimutatni a proteinnek, ráadásul a fertőzést követő egy héten belül. A tesztelés is csupán szűk 5 órát vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy az eredményeket még aznap megkaphatják. Ilyen teszteket egyébként már publikáltak is a héten, a PLOS ONE nevű tudományos szaklapban.

A szenzor rizsszem méretű, részeit pedig már létező technológiával készítik, ami a kutatók szerint lehetővé teszi majd az olcsó, nagyüzemi gyártást is. Azt is hozzátették, hogy éppen emiatt nagyon hasznos lehet majd a fejlődő országokban, melyeket az AIDS leginkább érint.

A jelenlegi antigén tesztek nagyjából három héttel a fertőzés után mutatják ki a fertőzést, a HIV antitestjeit felismerő módszerek pedig még tovább tartanak. Az RNS tesztek nagyjából 10 nap alatt mutatják ki a vírust, azonban drágábbak. Ebből jól látszik, hogy amennyiben ez a módszer bejön, mind árban, mind hatékonyságban köröket verhet a korábbi tesztekre. 

Ez azért is fontos lehet, mert a mielőbbi felismerés akadályozhatja meg a fertőzöttet abban, hogy tudta nélkül továbbadja a betegséget. 

Rovatok