Az univerzum eddig ismert legfényesebb, legtávolabbi pulzárját fedezte föl az Európai Űrügynökség az XMM Newton röntgenműholddal. A gyorsan forgó neutroncsillag ezerszer fényesebb annál, mint gondolták. Ráadásul ez a pulzár a valaha észlelt legtávolabbi ilyen jelenség: ötvenmillió fényévnyire van innen – írja az MTI.

A pulzár egy gyorsan forgó neutroncsillag, ami erős mágneses térrel rendelkezik. Főleg szupernóva-robbanások után jön létre, de olyan fehér törpékből is kialakulhat, amelyek elég sok anyagot gyűjtenek össze környezetükből, hogy bekövetkezzen a gravitációs összeomlás.

A neutroncsillagok nagy mennyiségű szabad neutront tartalmazó maradványcsillagok. Forgás közben sugárzást adnak le, ezért – mivel a forgástengelyük és a mágneses tengelyük általában nem esik egybe – folyamatosan körbe-körbe pásztázzák az égboltot, ütemes pulzusokban bocsátva ki a sugárzást. A most észlelt sugárforrás az eddig észlelt legfényesebb:

Az XMM-Newton az elmúlt 13 évben több alkalommal is észlelte a jelenséget. A jeleket a NASA adatgyűjteménye is regisztrálta, újabb információkat szolgáltatva a pulzár megismeréséhez. 

Gian Luca Israel, az olasz INAF asztrofizikai kutatóintézet munkatársa elmondta: korábban úgy hitték, csak a Napnál tízszer nagyobb tömegű, csillagtársukat felfaló fekete lyukak érhetnek el ilyen hatalmas mértékű fényességet. A forrás gyors és rendszeres pulzálása viszont a neutroncsillagok jellemzője, és egyértelműen megkülönbözteti őket a fekete lyukaktól.

Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a pulzár forgási sebessége az idő folyamán megváltozott: a 2003-ban mért 1,43 másodperc per forgásról 2014-re 1,13 másodperc per forgásra gyorsult. A Föld arányaira vonatkoztatva ez olyan mértékű változás, mintha tizenegy év alatt egy nap hossza öt órával csökkenne. 

Israel szerint csak egy neutroncsillag elég összetett ahhoz, hogy egyben maradjon ilyen nagy forgási sebesség mellett. Bár nem szokatlan, hogy megváltozik egy pulzár forgási sebessége, a változás nagy mértéke arra utal, hogy a csillag gyorsan fogyaszt nagy tömegeket egy csillagtársából.

A csillag ezerszer fényesebb, mint az a maximum, amiről úgy vélték, lehetséges egy növekvő csillag esetében. Ahhoz, hogy mérni tudják az égitest által kibocsátott hatalmas mennyiségű energiát, a modellekben valami más módszer alkalmazására is szükség lesz.