Index Vakbarát Hírportál

Kikutatták, hogy mennyi vizelet van az úszómedencékben

2017. március 1., szerda 21:03 | aznap frissítve

Az úszómedencék 100 százaléka, tízből tíz, azaz

mindegyik

tartalmaz egy kis pisit.

És ez már nem csak egy közmondásszerű bölcsesség, hanem tudományos tény. Kutatók kifejlesztettek egy újfajta tesztet, ami nagyobb mennyiségű vízben is kimutatja a vizelet. Egy feldolgozott élelmiszerekben gyakran megtalálható mesterséges ízfokozót, az úgynevezett aceszulfám-K édesítőszert keresték, ami szinte minden ember vizeletében kimutatható. A Guardian azt írja a teszt eredményéről, hogy a 31 megvizsgált medence közül 31-ben megtalálható volt az édesítőszer.

Ráadásul a kutatáson belüli mikrokutatás alapján nem is arról van szó, hogy hébe-hóba bele-belefolyatnak néhány csipp-csupp csöppöt az emberek a vízbe. Két medencét néztek meg alaposabban, amelyekbe a háromhetes kutatási idő alatt nagyjából 105 liter vizelet került be. A vizsgált medencék közül az egyik, 830 ezer literes medencébe 75 litert pisiltek össze a látogatók, a másik, feleakkora medencébe pedig 30 litert csurgattak bele. Azt nem vizsgálták, hogy ezeket a medencéket hányan, hányszor használták a kutatás alatt.

A kutatásban csak kanadai medencéket teszteltek, szóval lehet, hogy csak az ottani népek ilyen pisisek, és nálunk teljesen más a helyzet, de ez nem túl valószínű.

Rovatok