A reggeli napfény megvillan Víz Tábornok napszemüvegén az Andok egyik fennsíkján fekvő La Paz egyik piaca mögötti utcában. A katonák egy 9500 liter vizet tartalmazó tartályt őriznek. A helyiek által kedvelt sokszínű ruhákba öltözött asszonyok sárga virágszirmokkal szórják tele a teret, a tömeg és a média távolról figyeli az eseményeket.
Hirtelen egy férfi tör utat magának a térre, azt kiáltva Alexandra Moreira vízügyi miniszter felé, hogy
ez nem elég. Ez tiszteletlenség az emberek felé!
A tábornok katonái elvonszolják a férfit, Moreira pedig egyszerű farmerjében és ingében hirtelen túl fiatalnak tűnik ilyen pozíció betöltéséhez. Ezzel indul a Popula Science beszámolója a bolíviai vízhiányról.
La Paz 3600 méter magasan fekszik az Andok hegység bolíviai részén, ez a világ legmagasabban elhelyezkedő adminisztratív székhelye. Nem fővárosa Bolíviának, de a kormány és a minisztériumok mind itt vannak.
A város a trópusi övben, viszonylag magasan, a világon elsőként tapasztalja meg az éghajlatváltozás súlyos következményeit. A gleccserek, amelyek egykor vízzel látták el a több milliós várost, visszahúzódtak, a legnagyobb teljesen el is olvadt. A novembertől februárig szokásos esőzések kiszámíthatatlanok lettek, pedig ezek töltenék meg a víztározókat egész évre.
A kormány november elején vészhelyzetet hirdetett: a hatóságok egy éjjel 94 helyen egyszerűen elzárták a vizet, ezzel nagyjából 800 ezren maradtak teljesen víz nélkül. A bejelentéskor azt ígérték, hogy egy-két napon belül megnyitják a csapokat, és amikor ez nem történt meg, az emberek tüntetni kezdtek. A kormány ekkor küldte La Pazba Mario Enrique Peinado Salas tábornokot, hogy tegyen rendet és ellenőrizze a vízosztást. Őt nevezte el a nép Víz Tábornoknak.
A víz a legértékesebb kincs
A több évtizede alakuló súlyos aszályt azonban nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A folyamatosan emelkedő hőmérséklet miatt a folyók és tavak kiszáradtak, farmerek ezrei vándoroltak a városokba, miután nem tudták megtermelni a megélhetésükhöz szükséges növényeket, itatni az állatokat. La Paz megtelt kétségbeesett emberekkel, a város infrastruktúrája nem bírta el a hirtelen jött tömeget.
La Paz elsőként lépett abba a korba, ahol a víz a legértékesebb kincs, és ahol a vízhasználatot szigorúan ellenőrzik. A városban vannak olyan kerületek, ahol már hónapok óta csak minden harmadik napon van víz, akkor is csak néhány óráig. A lakók ilyenkor mindent megpróbálnak teletölteni: kádat, hordót, vödröket, lábasokat, még a szemeteskukákat is. Kénytelenek ezt tenni, hiszen három napig ebből tudnak főzni, mosni, fürödni.
A korlátozások miatt a bolíviaiak vízhasználata harmadára csökkent. Pedig fejenkénti átlagban alig napi 180 literükkel eddig is jócskán elmaradt például az Egyesült Államok lakosainak 380 literes vízhasználatától. Ráadásul az így felfogott víz gyakran piszkos, nem iható. Persze jobb a semminél, hiszen néhány magasabban fekvő városrészben egyszerűen nincs elég nyomás ahhoz, hogy vizet juttassanak.
A túléléshez a városban a lakók olyat tesznek, ami korábban luxusnak számított a dél-amerikai országban: palackozott vizet vásárolnak. És persze sorban állnak, ha Víz Tábornok megjelenik tartályaival.
Villámgyorsan olvadó gleccser
A jelenség nem csak La Pazra jellemző; az a világ, ahol tábornokok osztják a vizet, a Föld többi országában is beköszönthet. A Himalája hatalmas gleccsereiben van a pólusok után a legtöbb jég a Földön. Ezek lassan eltűnnek, ami azt is jelenti, hogy az egyik legfontosabb vízforrás tűnik el a világ lakosságának hatoda számára. Felfoghatatlan, milyen következményei lehetnek ennek.
A tudósok és civil szervezetek Bolíviát is figyelmeztették, az Oxfam 2008-ban, a Stockholm Environmental Institute 2013-ban sürgetett fellépést. Edson Ramirez gleccserkutató a Chacaltaya gleccsert vizsgálta 1998-ban, ez a világ legmagasabban fekvő trópusi síparadicsoma. Legalábbis az volt, míg teljesen el nem olvadt a jégpáncél. Ma már vöröses-barnás homokot látunk az egykori lesiklópályák helyén. Amikor Ramirez 1998-ban megmérte a gleccser vastagságát, megdöbbenve vette észre, hogy csak 15 méteres. Évi egy métert veszített vastagságából akkoriban, vagyis úgy nézett ki, hogy 2015-re teljesen eltűnik. igyelmeztette a hatóságokat a veszélyre és a lehetséges következményekre.
És nem ez a legnagyobb probléma, az elmúlt évtizedekben az Altiplano fennsík átlaghőmérséklete 2 Celsius-fokkal nőtt, a csapadék az elmúlt 15 évben húsz százalékkal csökkent. A szakértők szerint 2030-ra további tíz százalékkal kevesebb lesz az eső.
Bolivia az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 0,35 százalékáért felelős, az Egyesült Államok 14,4 százalékért. Mégis a dél-amerikai ország szenvedi el a következményeket, egyszerűen azért, mert olyan a földrajzi elhelyezkedése. Ráadásként az El Niño jelenség is erősíti a felmelegedés amúgy sem kellemes hatásait. Az El Niño éveiben még a többi évnél is 20-30 százalékkal kevesebb eső esik.
Az Andok gleccserei a legutolsó jégkorszakból maradtak itt, és mivel egyre kevesebb a csapadék, nincs utánpótlásuk. Ramirez szerint a trópusi gleccserek 37,4 százaléka tűnt el 1980 és 2009 között.
A Világbank tavaly adott ki egy jelentést, ami szerint a klímaváltozás a víztartalékokat érinti a legsúlyosabban. A vízhiány fegyveres konfliktusokat okozhat, növelheti a migrációt, néhány régióban akár a GDP hat százalékát költhetik a vízhiány miatti következményekre, recesszióba döntve egész gazdaságokat. Ha nem lépnek a kormányok, a már most is vízszűkében lévő vidékekre még keservesebb évek várnak. A legérintettebbek ilyenek Közép-Afrika és a Közel-Kelet, de India és Kína kilátásai is borúsak. A közel-keleti országoknak már a közeljövőben súlyos gondjaik lehetnek, Szaúd-Arábia például akár teljes egészében vízimportra szorulhat.
Kína a világ egyik legnagyobb vízhasználója, egyben a legnagyobb szennyező is. A kommunista vezetés jelszavaktól hangos iránymutatásai alapján teljesen félrevitték a vízgazdálkodást, erővel próbáltak belenyúlni a természetbe a folyószabályozásaikkal. Ez oda vezetett, hogy a hatalmas ország kezd kifogyni a friss vízből és nem sok más lehetősége van pótolni azt.
A kutatások azt mutatják, hogy Szíriában a vízhiány is erősen hozzájárult ahhoz a folyamathoz, ami katasztrófába sodorta az országot. A 2006-os szárazság miatt sokan hagyták ott földjeiket, városokba költöztek, a zsúfoltság, szegénység, kilátástalanság pedig az ismert események kirobbanásához vezettek.
Föld felett és föld alatt
A klímaváltozás sokféle módon érintheti a vízkészletet. Az egyre melegedő Földön jóval több víz párolog el, mint a korábbi évtizedekben. Emiatt egyes területeken sokkal több lehet a csapadék, más régiókban pedig soha nem látott szárazság köszönthet be. A következmények pedig nem csak azt változtatják meg, mit iszunk, hanem azt is, hogy mit eszünk. A legtöbb vizet felemésztő emberi tevékenység ugyanis a mezőgazdaság, a legtöbb országban az elfogyasztott víz 70-90 százaléka öntözésre megy el.
Háború a víz miatt
A világ első víz miatt kitört háborúja 4500 évvel ezelőtt zajlott, amikor Lagas és Umma városainak hadai a Tigrisz és az Eufrátesz találkozásánál csaptak össze. A kiváltó ok, hogy Umma uralkodója kiszárított egy Tigrisből eredő öntözőcsatornát. Lagas amúgy sem volt jóban Ummával, így nem haboztak sokat, azonnal kivezényelték a katonákat. Az eredmény hatvan halott katona volt.
Most, több ezer évvel később is hasonlóak a problémák. A tengerszint emelkedik, ez a parti víztározókat érinti. Floridában például már most az a veszély, hogy a sós tengervíz elárasztja és használhatatlanná teszi ezeket - vagyis nem csupán a felszíni vizeket érinti a klímaváltozás, hanem a talajvizet is.
A Világbank szerint a Földön 1,6 milliárd ember él vízhiány sújtotta országokban. Más kutatások ezt a számot négymilliárdra teszik, a pontos szám attól függ, milyen kritériumok alapján állapítjuk meg a vízhiány fogalmát. A washingtoni World Resources Institute jelentése szerint 2025-re a világ lakosságának kétharmada él majd vízhiányos területen.
Kevesebb víz, nagyobb igény
Az egyik legnagyobb probléma a vízigény növekedése, egyre többen vándorolnak városokba, sokszor pont a klímaváltozás okozta problémák elől. A városok infrastruktúrája azonban ezt nem bírja el, ez láthatjuk La Pazban is. Az egyre nagyobb városoknak egyre több vízre lesz szükségük. Egészen elképesztő számok vannak a Világbank jelentésében: a következő harminc évben a globális élelmiszertermelésnek 40-50 százalékkal több vízre lesz szüksége; a lakossági és ipari vízigény 50-70 százalékkal emelkedik; az energiaszektornak pedig 85 százalékkal nő az igénye. Miközben a környezetünk egyre kevesebbet kap a vízből.
Persze a jelenség nem egyformán érinti a világ országait, Észak-Amerika és Európa nagy része például aránylag szerencsésnek mondható ebből a szempontból. A legszegényebbek járnak a legrosszabbul, akár élelmiszerről, akár ivóvízról van szó. Ők nem tudják majd máshonnan biztosítani az igényeikhez szükséges vizet, ahogy a gazdag országok.
Az ENSZ is felismerte a problémát, 2010-et a tiszta víznek dedikálta, és a friss vízhez jutást alapvető emberi jognak nevezte. Ez jól hangzik, de semmire nem elég, ezért a világszervezet célokat is megfogalmazott, amelyet 193 ország el is fogadott. Ebben azt vállalták, hogy 2030-ra mindenkinek hozzáférést biztosítanak a vízhez. A Világbank szerint ehhez 1,7 billió dollárra lenne szükség. Mondanunk sem kell, ennek a töredéke sincs meg.
Borítókép: vizet osztó bolíviai katonák és rendőrök La Paz egyik külvárosi negyedében. Bloomberg / Getty Images Hungary