Index Vakbarát Hírportál

Ragtapasszal a mogyoróallergia ellen

2017. március 7., kedd 10:50

A mogyoróallergia az egyik leggyakoribb ételallergia, az Egyesült Államokban több mint 1,5 millió gyereket érint. Még a legkisebb mogyorómennyiség is komoly problémákat okozhat az allergiásoknak.

Emiatt sokan örülnének egy olyan ragtapasznak, amely egy csapásra kizárja, de legalábbis csökkenti az allergiás reakciókat. A DBV Technologies pont ilyen tapaszon dolgozik.

A cég az American Academy of Allergy, Asthma and Immunology konferenciáján mutatta be eredményeit. A kutatásban részt vevő 6-11 évesek allergiás reakció nélkül el meg tudtak enni 1000 milligramm mogyorót, miután előtte három évig viselték a tapaszt.

És akkor tegyük tisztába, mit jelent ez a mennyiség. A cég szerint pont tízszer annyi, mint amennyit a kutatási időszak elején meg tudtak enni a gyerekek. Ez még mindig csak egy gramm mogyorót jelent, tehát még egy mogyorókrémes kenyeret sem tudnak megenni, de azért haladás a semmihez képest.

A kutatásnak ez a második szakasza, 6 és 55 év közöttiek reakcióit nézték itt. A legjobb válaszreakciókat a gyerekektől kapták, náluk változott jelentősen a fogyasztható mennyiség. A tapaszban mogyorófehérje van, ez a bőrrel érintkezve a szervezetbe jut. De nem jut el a véráramba, ahol az allergiás reakciót kiválthatná.

A DBV adatai szerint a legjobb eredményt azoknál az önkénteseknél érték el, akik három éven át a legmagasabb szintű adagot, 250 mikrogammnyi mogyorót kaptak a tapaszon keresztül. Attól még messze vagyunk, hogy a kereskedelemben is kapható legyen a tapasz, de az első kísérletek reménykeltőek.

A DBV Technologies egy francia cég, ételallergiák elleni módszereket, szereket fejlesztenek ki. Most is dolgoznak olyan módszereken, amely tej- és tojásallergia miatt reakciókat csökkenti. Emellett még a Crohn-betegség, lisztérzékenység és 1-es típusú cukorbetegség hatékonyabb kezelését is kutatják.

Rovatok