A trágyagiliszták emberiürülék-lebontó tevékenységére épülő vécék megfizethető és fenntartható higiéniai megoldást jelenthetnek a fejlődő világ egyre zsúfoltabb szegénynegyedeiben és menekülttáboraiban - írja az MTI. Ezek az illemhelyek kevesebb helyet foglalnak el, mint a nem vízöblítéses egyszerű külső udvari vécék, sokkal ritkábban kell üríteni őket, kevesebb egészségi kockázattal járnak és a növénytermesztéshez szükséges bőséges komposzttal látják el a közösségeket.

A gilisztás vécéket az Oxfam humanitárius civilszervezet vetette be elsőként Libéria fővárosa, Monrovia szegénynegyedeiben 2013-ban és azóta Etiópia, valamint Mianmar menekülttáboraiban is bevezették őket. Olyan leöntős vécéről van szó, amely összeköttetésben van egy betonkamrával. Ebben a betonaknában vannak a trágyagiliszták, amelyek lebontják az emberi ürüléket és a létrejövő anyagot trágyaként lehet hasznosítani.

A segélyszervezetek szerint mivel 2015-ben soha nem látott szintre - 65,3 millió főre - nőtt a háborúk és üldöztetés elől menekülők száma a világon, és a városok lakossága is egyre nő, jelentős innovációkra van szükség a menekülttáborok és közösségek víz-, valamint higiéniai ellátásának javításához. Az Oxfam szerint míg a gödrös latrinákat rendszeresen kell üríteni, ami időigényes és drága, addig a monroviai gilisztás vécékhez a felállításuk óta eltelt négy évben még nem kellett hozzányúlni.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a fő visszahúzó erőt a kezdeti költségek jelentik, egy-egy ilyen vécéhez ugyanis két kilogrammnyi trágyagilisztára van szükség. "Ezek a vécék ígéretesek, de nem elegendőek az Afrikában uralkodó higiéniai helyzet megoldásához" - mondta Andy Bastable, az Oxfam vezető munkatársa, hozzátéve, hogy az a technológia lesz a befutó, amelyet az adott ország, az egyes közösségek igényeinek megfelelően lehet alakítani".

A londoni székhelyű WaterAid nemzetközi jótékonysági szervezet tanácsadója, Remi Kaupp ugyanakkor rámutatott, hogy nem elég csupán bevezetni az új technológiákat, hanem azt is el kell érni, hogy az olyan területeken, ahol az emberek gyakran a szabad ég alatt végzik a dolgukat, használni is kezdjék azokat.