Index Vakbarát Hírportál

Szoknyás mogyoró kering a Szaturnusz körül

2017. március 10., péntek 10:31

Egészen furcsa formája van a Szaturnusz egyik, Pán nevű holdjának, melyről a Cassini űrszonda készített felvételeket idén március 7-én.

A most kiadott képeken a Cassini 24572 kilométerről fotózta a holdat, és a képekről kiderül, hogy a bolygó gyűrűsávjaiban, az Encke-résben keringő, 23 kilométer széles holdnak furcsa, mogyorószerű formája van, ráadásul egyenlítője körül egy peremszerű kiemelkedés húzódik végig.

A Pánt amúgy eleve 1990-ben fedezte fel Mark Showalter, miközben a Voyager 2 régi, 1981-es fotóit elemezte. Ezért is lehet azt, hogy a hold az S/1981 S 13 nevet kapta, hiszen a felfedezés bizonyítéka 9 évvel korábban született.

Hasonlóan érdekes az is, hogy milyen értékes felvételeket készít a küldetése vége felé járó Cassini, és a Pán története azt is előre jelzi, milyen felfedezéseket tehetnek majd még a szonda adatait akár csak évek múlva feldolgozó kutatók.

Rovatok