Index Vakbarát Hírportál

25 millió tonnányi pók él a Földön

2017. március 16., csütörtök 10:35

Ezt a számot soha nem akartuk tudni, és még kevésbé szeretnénk elképzelni, hogy milyen lehet egy rakáson a 25 millió tonnányi pók, amely a Földön él. Az is kiderült róluk tudományos számítások alapján, hogy mennyit esznek.

Évente 440-880 millió tonnányi rovart fogyasztanak el.

Ez azt jelenti, hogy a pókok sokkal többet esznek, mint amennyi húst és halat a bolygónkon élő 7 milliárd ember elfogyaszt (az kb. 400 millió tonna). A pókok étkezése a bálnákéhoz mérhető, az óriási cetek 300-550 millió tonnát nyelnek el – írja a Science of Nature című tudományos lapban publikált tanulmányában Martin Nyffeler a Bázeli Egyetemről és Klaus Birkhofer a Branderburgi Egyetemről.

Nem, ezt sem akarta tudni a pókokról

A világ legsikeresebb ízeltlábúi a pókok.

A pókok táplálkozási szokásait nehéz felmérni, a tudósok ezért először azzal kezdték, hogy megpróbálták kitalálni, mennyi pók élhet a Földön. Számos más kutatást átnéztek, hogy megtudják, a különféle környezetekben mennyi pókot találtak a biológus kollégáik. Ezt összevetették a földfelszínnel kapcsolatos adatokkal, így jött ki, hogy nagyjából 25 millió tonnányi pókkal kell számolni.

Azután azt próbálták kitalálni, hogy nagyjából mennyi táplálék kell 25 millió tonnányi pók életben maradásához. Vizsgálataik alapján a pókoknak minden nap a testtömegük 10 százalékának megfelelő zsákmányra van szükségük; egy milligrammyni pók 0,1 milligrammot eszik naponta.

Persze néhány faj jobban bírja a koplalást, a sivatagi pókok például 0,01-0,04 milligrammal is jól elboldogulnak.

A fentiek alapján a becslésük évi 460-700 millió tonna közé esett, de a tudósok ,ás módszerrel  is nekiálltak felmérni a pókok fogyasztását. A ténylegesen elfogott és felzabált rovarok megszámlálása alapján a becslésük 395-805 tonna közé esett. Egyedül azt nem tudják a kutatók, hogy a kifejlett egyedekre körülbelül mennyi apróbb pókutód jut, pedig azok is táplálkoznak, és növelik a becsléseik körüli bizonytalanságot.

Az mindenesetre kiderült, hogy a pókok vadásztevékenysége nélkül elképesztően sok rovar röpködne körülöttünk, és nagyon sűrű lenne a levegő.

Rovatok