Már-már hagyomány, hogy a Fővárosi Vízművek a víz világnapja alkalmából megnyitja a közönség előtt egy-egy létesítményét. Ezúttal a vízművek két legrégebbi víztároló medencéjének egyikében lehet körülnézni, köszönhetően annak, hogy leeresztették a benne tárolt csaknem 11 ezer köbméter ivóvizet. A X. kerületi Ihász utca 29. szám alatt található két medence 1869–71 között épült az első pesti vízmű részeként, és ezek a fővárosi vízellátás legrégebbi, még ma is működő létesítményei. (Korábbi években a gellérthegyi Gruber József víztároló medencébe kukkanthattunk be, illetve jártunk már a rákosszentmihályi telepen is.)

A hatalmas oszlopaival, téglaboltozatos födémjével háromhajós templom hatását keltő, elképesztő akusztikájú, föld alatti csarnokba Hermann György, a vízművek pesti üzemmérnökségének vezetője kísért el, aki szívesen beszélt a létesítmény történetéről és működéséről is.

Olasz mesterek, magyar téglából

Az 1866-os nagy kolerajárvány után döntöttek úgy a város illetékesei, hogy korszerűsítik a pesti vízellátást. A csatornázás már korábban beindult, de jellemzően csak az esővíz elvezetésére használták, a lakossági szennyvíz továbbra is a kerti emésztőgödrökbe folyt, közvetlenül az ivóvízt szolgáltató fúrt kutak mellé. Nem csoda, hogy gyakoriak voltak a heves kolerajárványok és egyéb megbetegedések.

A kőbányai víztároló tervezésével William Lindley angol mérnököt bízták meg, azzal a feltétellel, hogy egy éven belül készüljön el a város lakóinak tiszta, vezetékes ivóvizet nyújtó létesítmény. A Duna-part közelében, a Hajóhivatal téren (ma: Kossuth tér) létesült három kút és a hozzájuk kapcsolódó, nagy teljesítményű szivattyúház, ezeknek lett az ellennyomó medencéjük a Kőbányán épített két víztároló. Bár Pest, Buda és Óbuda egyesülésével a főváros csak öt év múlva jött létre, és a kőbányai vízmű is csak Pestet szolgálta ki, mégis teljes joggal számíthatjuk innen a Fővárosi Vízművek fennállását.

Kőbánya akkor még lakatlan Óhegy részén először hatalmas gödröket kellett kiásni: több mint nyolcméteres mélységig vájtak bele a város fölé magasodó dombba (szerencsére a közeli kőbányabarlangok, föld alatti üregek nem értek el idáig.) A víztároló medencéket olasz építőmesterek építették magyar gyártmányú téglából. A szokottnál jobban kiégetett, sokkal kevésbé porózusabb építőanyagot a Tatai Uradalmi Téglagyár biztosította, a téglák kötőanyaga pedig hidraulikus mész és cement keveréke volt, ami a mai napig ellenáll a folyamatos nedvességnek. A fél méter vastag falakat kívülről több méter vastag csömöszölt agyaggal vették körül, ami így együtt tökéletes, máig kifogástalan vízzáró hatást eredményezett.

Az első medence 1869-ben, a második 1870-ben épült meg, a vízművek ez utóbbit nyitja meg szerdán és szombaton a látogatók előtt. A kellemes parkos, ősfás, arborétumhoz hasonló területen ma is álló gépház 1903-ban épült meg, amiben kezdetben gőzgépes szivattyúk dolgoztak. Ma már természetesen korszerű, sokkal jobb hatásfokkal működő elektromotoros szivattyúk zúgnak a számukra túlmérezetett térben. (1903-ban egy víztorony is épült kissé följebb, amikor elkezdtek egyre többen a környékre költözni. Ezt azonban 1968-ban lebontották, és a helyén inkább négy, egyenként ötezer köbméteres medencéből álló víztároló komplexumot építettek.)

A 150 éves kőbányai víztároló medencék legjellemzőbb adatai:

• Alapterület: 1541 négyzetméter
• Hosszúság: 66 méter
• Szélesség: 24 méter
• Magasság: 10,8 méter
• Maximális vízszint: 8 méter
• Maximális vízmennyiség: 10 800 köbméter

Tiszta víz

Az itt tárolt víz a Duna mentén fúrt csápos kutakból érkezik, azaz nem közvetlenül a Dunából vételezik a vizet, hanem talajba fúrt kutakból, amik több réteg kőzeten, kavicson, homokon át szűrik meg a vizet.

Évente egyszer egy hétre leeresztik a medencében tárolt vizet, és szemrevételezik a tároló állapotát, hogy nem következett-e be olyan változás (statikai, építészeti), ami miatt karbantartásra lenne szükség. Ezután kimossák, fertőtlenítik, majd újra kimossák az egészet. Először egyharmadáig töltik fel vízzel, és 24 óráig állni hagyják. Ekkor mintavétellel ellenőrzik a víz minőségét, és ha tökéletes eredményt kapnak – azaz se zavarosság, se túlzott klórtartalom, se egyéb határértékeken túli kémiai, biológiai szennyeződés nincs a vízben –, akkor töltik fel teljesen a medencét, és kötik vissza a több mint kétmillió lakost kiszolgáló vízhálózatra.

A medencéket rejtő dombokon gombához hasonlatos kéményszerű fémkürtőket lehet látni: ezek a kanyargós szellőzőcsövek kürtői, amikbe beépített bogár- és pollenszűrők gátolják meg, hogy oda nem illő dolgok kerüljenek az ivóvízbe. A víz tisztaságát egyébként nemcsak itt, hanem a város rengeteg pontján ellenőrzi az 5100 kilométer ivóvízhálózatot üzemeltető Fővárosi Vízművek. Elképesztő mennyiségű laborvizsgálatot hajtanak végre: évente 211 ezer vízmintából 250 ezer alkotóelemre végeznek kémiai, mikrobiológiai teszteket, hogy mindig az uniós határértékeken belül maradjon a víz minősége.

Március 22-én, a víz világnapján csak iskolai csoportokat fogad a kőbányai víztároló, de március 25-én, szombaton 10 és 16 óra között a látogatók regisztráció nélkül, önállóan is körülnézhetnek a létesítményben (bővebb információt a vízművek oldalán olvashatnak).