Index Vakbarát Hírportál

Őssejtekből növesztett retinasejtekkel kezeltek egy beteget

2017. március 29., szerda 00:40

Egy japán orvoscsoport kedden indukált pluripotens őssejtekből létrehozott retinasejteket ültetett be egy beteg szemébe, hogy gyógymódot találjanak a makula degeneráció súlyos látáskárosodással, vaksággal járó úgynevezett nedves típusára.

A Kobei Közkórház Orvostudományi Központjának szakemberei egy óra alatt végezték el a műtétet, melyben egy 60 éves beteg jobb szemébe ültettek be retinasejteket, amelyeket egy másik ember szöveteiből mesterségesen előállított indukált pluripotens őssejtekből hoztak létre. Az orvoscsoportban részt vettek az őssejtkutatásban élenjáró, világhírű Riken Intézett tudósai.

Takahasi Maszajo, a Riken kutatója, az orvoscsoport vezetője kobei sajtótájékoztatóján elmondta: évek kellenek ahhoz, hogy megítélhessék, sikeres volt-e az eljárás. A beteget folyamatosan figyelni fogják, hogy kiderüljön, sikerült-e megakadályozni látásvesztését és azt, hogy a beültetett idegen sejtek nem fejlődnek-e daganattá.

Az indukált pluripotens őssejtek alkalmazásakor kisebb a kockázata annak, hogy az immunrendszer kilökje az idegen sejteket, amelyeket a Kiotói Egyetemen állítottak elő. Az intézmény professzora, Jamanaka Sinja 2012-ben Nobel-díjat kapott az indukált pluripotens őssejtek felfedezéséért, amelyekkel számos betegséget, sérülést lehet majd gyógyítani.

2014-ben Takahasi és csoportja a világon elsőként végzett retinasejt-beültetést egy nőnél, amelyhez a beteg saját szöveteiből előállított indukált pluripotens őssejteket használtak. A nőnél nem lépett fel semmilyen mellékhatás az elmúlt több mint két évben. A japán szakemberek négy további betegen fognak elvégezni a keddihez hasonló beavatkozást, írja az MTI.

Rovatok