Index Vakbarát Hírportál

Kis méretű borz ásott el egy egész borjút

2017. április 1., szombat 18:47

A saját testtömegénél négyszer nagyobb borjú tetemét ásta el jó mélyre egy borz. Az amerikai Utah Egyetem kutatói ráadásul a művelet minden egyes pillanatát felvették, hiszen a borz éppen a környékbeli dögevők megfigyelésére felállított kamerájuk előtt végezte el a meglepő műveletet.

A borz apró mindenevő állat, és köztudottan szereti a döghúst is, amiből szívesen elrak falatokat későbbre. Azt viszont most először sikerült bizonyítani, hogy a saját méreténél jóval nagyobb adag élelmet is elspájzol.

Az elásott tetem egyébként nem magától került oda, hanem a kutatók helyezték el, mert arra voltak kíváncsiak, hogy milyen állatok látogatják majd. Amikor az egyik tetemnek csak a hűlt helyét találták, rögtön megnézték a felvételeket, hogy ez miként lehetséges, és így leplezték le a szorgos borzot. 

Rovatok