Index Vakbarát Hírportál

Kövesse élőben három asztronauta visszatérését a Földre!

2017. április 10., hétfő 09:11

A NASA élőben közvetíti három asztronauta hazatérését a Nemzetközi Űrállomásról – írja a Verge.

Shane Kimbrough (NASA) illetve Szergej Rizsikov és Andrej Boriszenko (Roszkoszmosz) magyar idő szerint hétfő délelőtt 9:57-kor hagyják el az űrállomást egy Szojuz-űrkapszulában, és ha minden jól megy, három és fél órás út végén, 13:21-kor fognak landolni Kazahsztánban.

A trió tavaly októberben kezdte meg a küldetését az űrállomáson, 173 nap után térnek haza. Rizsikovnak ez volt az első küldetése a Nemzetközi Űrállomáson, a két társának egyaránt a második. Shane Kimbrough ezúttal három (összesen már hat) űrsétát hajtott végre, amelyek során akkumulátorokat cserélt és javításokat végzett az űrállomás külsején.

Kimbrough volt az űrállomás parancsnoka, így a távozásával át is adta a vezetést a szintén NASA-s Peggy Whitsonnak, aki november óta teljesít szolgálatot. Whitson 2008-ban történelmet írt azzal, hogy ő lett a Nemzetközi Űrállomás első női parancsnoka, és most újra történelmet ír azzal, hogy ő az első nő, aki kétszer is betölti ezt a tisztséget.

A hazautat itt követhetik élőben:

Rovatok