Index Vakbarát Hírportál

Rohamtempóban fogynak a japánok

2017. április 10., hétfő 16:41

Japán lakossága ötven éven belül 30,7 százalékkal csökkenhet egy hétfőn bemutatott japán kormányjelentés szerint – írja az MTI. 

A népesség 2065-re a 2015-ös 127 millió főről várhatóan 88,08 millióra csökken – olvasható a Nemzeti Népességkutató Intézet jelentésében. A jelenség hátterében a társadalom gyors öregedése és az alacsony születési szám áll.

2015-ben a 65 éves vagy annál idősebb japánok a lakosság 26,6 százalékát tették ki, 2065-ben viszont az arányuk 38,4 százalékra emelkedhet, emiatt az intézet szerint meg fognak növekedni a társadalombiztosítási költségek.

Japán a fejlett ipari országok közül a leggyorsabban öregedő nemzet: a férfiak várható élettartama 80,79 évről 84,95 évre, a nőké 87,05-ről 91,35 évre emelkedett. Eközben egyre kevesebb gyerek születik:

tavaly volt az első év, amikor az újszülöttek száma egymillió alá csökkent. 

Ennek hátterében a szakértők szerint az áll, hogy a fiatalok egyre később házasodnak és így egyre inkább kitolódik az első gyerek születése is. A gazdaság bizonyos szektorait már most akut munkaerőhiány jellemzi.

Az intézet öt évente készíti el ötven évre szóló demográfiai előrejelzéseit. A legutóbbi jelentés szerint a népesség száma 2048-ban csökken százmillió alá, a most bemutatott szerint csak 2053-ban.

A japán demográfiai helyzetről korábban ebben a cikkben írtunk részletesebben:

Rovatok