Index Vakbarát Hírportál

Két új magyar kutatóközpont indul EU-s támogatással

2017. április 11., kedd 13:50

Összesen több mint 22 milliárd forintból jön létre két kutatási kiválósági központ Magyarországon – írja az MTI a beruházást végző konzorciumokat koordináló Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közleménye alapján.

A két magyar vezetésű konzorcium összesen 8 milliárd forintot nyert az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjának Teaming kutatási kiválósági programján, ezt állami források és a részt vevő intézmények hozzájárulása egészítik ki.

A Teaming pályázati felhívására 27 országból 169 pályázat érkezett. A projektindító rendezvényen Pálinkás József, az NKFIH elnöke óriási sikernek nevezte, hogy a tíz győztes pályázatból kettő magyar vezetésű konzorciumokhoz kötődik. Robert-Jan Smitst, az Európai Bizottság kutatási-fejlesztési és innovációs ügyekért felelős főigazgatója a budapesti rendezvényen elmondta: a nyertes pályázatok európai szinten is változást hozhatnak a tudomány és innováció terén.

Rovatok