Index Vakbarát Hírportál

Meddővé tennék a New York-i patkányokat

2017. április 18., kedd 12:05

Új fegyvert vet be New York a patkányszaporulat megfékezésére: rágcsálók számára kifejlesztett fogamzásgátlót fognak hamarosan kipróbálni, írja az MTI. Az arizonai SenesTech cég és az Arizonai Egyetem által közösen kifejlesztett folyékony csalétek meddővé teszi az állatokat, és semmilyen környezetkárosodást nem okoz, mondták hétfőn New York-i illetékesek.

"Amikor kiválasztottuk a megfelelő szert, a legkevésbé mérgező módszer mellett döntöttünk, ami ugyanakkor a leghatékonyabban csökkenti a patkánypopulációt" - közölte a városi önkormányzat egészségügyi osztálya.

A ContraPest nevű 2002-ben szabadalmaztatott szer hatóanyaga a 4-vinil-ciklohexén-diepoxid (VCD) képes a nőstény patkányok még éretlen petesejtjeinek természetes (azaz korral járó) sorvadását sokszorosára felgyorsítani, és ezzel párhuzamosan a hím patkényok spermiumtermelését is csökkenteni.

Az emberekre veszélytelen szert a patkányok számára vonzó cukros, olajos formában szórják ki, amit az eddigi kísérletek szerint imádnak a patkányok. A módszer humánusnak is mondható, mivel a szer nem öli meg az állatot, csupán kémiai születésszabályozáshoz vezet alkalmazása.

New Yorknak évek óta nagy közegészségügyi problémát jelentenek a patkányok, és az általuk terjesztett különféle, olykor halálos betegségek. 2015-ben a nagyváros hárommillió dollárt költött megfékezésükre az után, hogy rekordszámú, több mint 24 ezer bejelentés érkezett róluk. Azóta az önkormányzat 2-5 hónapon át csalétkek kihelyezésével próbálja csökkenteni a rágcsálók számát azokban a körzetekben, ahol a legnagyobb számban fordulnak elő a rágcsálók.

Egy városi legenda szerint New Yorkban annyi patkány él, amennyi városlakó, 8,5 millió. A Columbia Egyetem egy kutatója által 2014-ben készített tanulmány "csupán" kétmillióra tette a patkányok számát. A számítások szerint négy patkánypár egy év alatt 15 milliós patkánypopuláció létrehozására képes ideális körülmények között.

Rovatok