Nem foglalkozunk most azzal, hogy a Miniszterelnökség javaslatába milyen szándékokat lehet belelátni, hogy ez pusztán politikai pótcselekvés, vagy inkább történelmi igazságtétel, és hogy van-e rá mérhető társadalmi igény – főleg, hogy ezt még más sem tudja most, a megyei közgyűlés is úgy döntött, egyelőre nem dönt sehogy, mert további információkra van szükségük, leginkább a pénzügyi következményekről.

A Miniszterelnökség azzal érvvel, hogy csak a történelmi nevet adná vissza, hiszen a középkor végén egyesülő Pest és Pilis vármegyék neve együttesen Pest-Pilis volt. Ez a többségnek a Pest-Pilis-Solt-Kiskunból lehet ismerős, hiszen további területnövekedésekkel és bekebelezésekkel együtt egészen 1950-ig így nevezték a Budapest körüli (de a fővárost nem tartalmazó) megyét.

Ez azonban nem ilyen egyszerű. A Pest megyei közgyűlés máris egy további elemmel javasolta bővíteni a nevet: eszerint az Pest-Pilis-Hont lenne. Hogy hogy jön ide Hont, és hogy hol marad  –  okkal vagy ok nélkül  –  Solt és Kiskun, azt mindjárt megpróbáljuk tisztázni, de előbb nézzük meg országos térképen, hogy nézne ki a magyar megyerendszer, ha hasonló elven a többi, azóta egyszerűsödő régi megye visszakapná korábbi teljesebb nevét.

Mivel a megyehatárok átrajzolásáról a miniszterelnökségi javaslatban és sehol máshol sincsen szó, mi is megőriztük a mai megyéket. Csak a nevüket változtattuk meg, ott, ahol ez történelmileg indokolt lehetne. A mai Pest megyén kívül hat másik megye lenne érintett hasonló névváltoztatásban; ennyi megye nevéből maradt el a XX. században egy addig létező tag. Ha ezeket a csonka neveket most ismét kiegészítenénk, ilyen megyéink lennének többek között:

és

Csupa olyan elem jönne be, amelyek korábban önálló megyékre utaltak. Kisebb részük olyan, amelyeknél a hajdani megyék már régen egybeforrtak, de a korábbi különállóságra utalva évszázadokon át megmaradt a kötőjeles elnevezés. Ez történt ugye Pesttel és Pilissel is, melyek 1467-ben egyesültek. A Kiegyezés után is volt egy nagyobb rendezés, de igazán jelentős változások Trianon után következtek be. Ekkor több csonka-megye került Magyarországra, melyek önmagukban nem mind voltak életképesek, ezért rövid átmeneti idő után többet össze is vontak, de ezeknél a szükséges összevonásoknál alapelv volt, hogy az összevont vármegyék egyike sem veszítheti el a nevét. Mindenáron el akarták kerülni, hogy akár a kis darab átlógó vármegyék nevei eltűnjenek, és a történetileg kialakult közigazgatási határok átalakuljanak, hiszen ez fontos történelmi érv is volt a revíziós törekvések során.

A kommunista rendszer aztán 1950-ben alakította át jelentősen a megyerendszert. A nevek is változtak, és néha jókora területet takaró elnevezéseket is töröltek az új, hivatalos megyenevek közül. A rendszerváltás után több megye részben vagy egészben visszakapta a régi nevét, így jött be a képbe megint például Esztergom, Moson és Bereg. Sok 1950 előtti részmegye történelmi neve azonban akkor sem került vissza a hivatalos elnevezésekbe.

Így például Bács-Kiskun nevéből most kispóroljuk a Bodrogot, pedig az is önálló vármegye volt, amelyet hivatalosan csak 1802-ben szüntettek meg, létrehozva ezzel Bács-Bodrogot. Igaz, Bodrog határai addig is elég bizonytalanok voltak, annyira, hogy Bács megye urai időnként még az állítólagos szomszéd létét is tagadták, de az biztos, hogy Baja környéke ide tartozott, vagyis a mai Magyarországon belül is volt Bodrog. A régi Pest-Pilis-Solt-Kiskunból Solt nagy része feltehetően ma szintén idetartozik. Itt az a bizonytalanság oka, hogy az annyira régen létezett, hogy nagyon bizonytalanok a határai; a források mindenesetre Soroksártól Bajáig beszéltek az 1569-ben megszűnt Solt-székről. A megye teljes neve eszerint tehát Bács-Bodrog-Solt-Kiskun lehetne.

A trianoni csonka megyék közül a legextrémebb példa Ugocsáé, melyből egy egészen apró töredék, szinte csak négyzetméterekben mérhető lakatlan rész maradt Magyarországon. Ezt először Szatmár szomszédos községeihez csatolták, majd az 1923-as közigazgatási rendezéskor Szatmár, Ugocsa és Bereg k.e.e. vármegye része lett. A „k.e.e.” rövidítés itt a „közigazgatásilag egyelőre egyesített” szavakat takarja, ez is azt kívánta jelezni, hogy Magyarország nem nyugszik bele a megcsonkításba, ahogy a megyenevek is részben ezért őrizték az odakerült töredékeket is – még a nyúlfarknyi Ugocsát is.

A kis ugocsai rész ma Szabolcs-Szatmár-Bereghez tartozik, de a megye neve csak akkor lenne teljes, ha ezen kívül Ung vármegyére is utalna, Záhony ugyanis idetartozott. A helyes és teljes elnevezés tehát Szabolcs-Szatmár-Bereg-Ung-Ugocsa lenne.

Szintén egy kicsinyke rész miatt kellene kibővíteni Győr-Moson nevét Pozsonnyal. A hajdani Pozsony vármegyéből csak néhány szigetközi külterület maradt Magyarországon – ezekre utalt a bécsi döntés előtt Győr, Moson és Pozsony k.e.e. vármegye neve. Mivel azóta Sopron megyeszékhelye is Győr, ma ezt a közigazgatási egységet Gőr-Moson-Sopron-Pozsonynak hívhatnánk.

Szabolcs-Szatmár-stb-n kívül lehetne egy másik, öt elemből álló megyenevünk: Borsod-Abaúj-Torna-Zemplén-Gömör. BAZ-megye tehát precízen BATZG lenne, ennek magyarázata pedig két részből áll. Egyrészt, Trianon után egy keskeny déli sáv (Putnok környéke, vagy például a mai Magyarország leghidegebb községe, Zabar) Magyarországon maradt a szintén 1802-ben egyesített Gömör és Kis Hont vármegyéből. Ez nem csak a két világháború között maradt meg a hivatalos megyenévben, de 1945 és ‘50 között is Borsod-Gömör volt még a miskolci székhelyű megye neve (Kishont időközben kimaradt), azonban az 1950-es újabb megyeegyesítés, Abaúj és Zemplén idecsatolása után Gömört már kifelejtették.

A történet másik fele a királyi Magyarország legkisebb megyéjéről, Tornáról szól. Ezt még II. József alatt egyesítették a Kassa székhelyű Abaújjal. Torna déli fele Trianon után is Magyarországon maradt, Égerszögtől Tornanádaskáig tart nagyjából a mai Magyarországon lévő fél-Torna. Még egyszer, ha nekik is igazságot szeretnénk szolgáltatni, akkor a megye teljes neve Borsod-Abaúj-Torna-Zemplén-Gömör lenne.

Két dél-alföldi megye neve is a trianoni döntéssel tűnt el, de a fentiekhez hasonlóan csak a II. világháború után. Biharország nagyobb része Romániához került 1920-ban, a nyugati fele azonban nálunk maradt, 1950-ig önálló megye is volt Berettyóújfalu székhellyel. Ezután Bihart közigazgatásilag kettévágták, nagyobbik része Hajdúhoz került (ekkor született meg Hajdú-Bihar), déli fele azonban úgy került Békéshez, hogy a megyenévben ez már nem jelent meg. Teljességre törve tehát Békés-Biharról kellene beszélni. Ez sem lenne azonban elég, ugyanis Arad vármegyéből is megmaradt egy kevés (270 km²), és ma ez is Békéshez tartozik.

Szóval kellene egy Békés-Bihar-Arad megye, a szomszédos maradékok azonban ma már Csongrádhoz tartoznak, ami ezekkel együtt Csongrád-Csanád-Torontál megye lenne. Érdekesség, hogy Arad maradéka Trianon után három évig önálló megye volt, Elek székhellyel, mielőtt további csonkamegyékből létrehozták Csanád, Arad és Torontál k.e.e. vármegyét. De ha az ilyen, csak néhány rövid évig helyzetbe kerülő falusi megyeszékhelyeket nem számítjuk, akkor is 15 olyan település van a mai Magyarországon, amely az elmúlt 150 évben valamikor megyeszékhely volt, de mára háttérbe szorult. A régi nagyok fájdalmáról Nagykállótól Balassagyarmatig itt olvashat bővebben.

És hogy mi van Pest megyével? Hát, ha precízek akarunk lenni, akkor nem elegendő annak nevét Pilissel bővíteni. A megyei közgyűlés ugye már javasolta is, hogy inkább Pest-Pilis-Hont legyen az új név. A magyarázat, hogy a hajdan Selmecbányától a Dunakanyarig nyúló Hont vármegye, melynek nagyobb része Trianon után Csehszlovákiához került, déli nyúlványa Magyarországon maradt. Ennek rövid ideig Nagymaros volt a székhelye, majd Hontot Nógráddal egyesítették. Az 1950-es megyerendezéssel azonban Hontot Pest megyéhez csatolták át – ez az Ipoly völgye és a Börzsöny nyugati fele.

Oké, de ha igazán igényesek vagyunk, valójában még a Pest-Pilis-Hont sem elég. A megye régi neve ugye Pest-Pilis-Solt-Kiskun volt, és ebből most a „Kiskun” érdekes. A régi Jászkun kerület megyéktől függetlenül ékelődött a vármegyei struktúrába 1876 előtt. Ezután, a jászok és kunok szomorúságára, az előjogaik lényegében elvesztek, de a nevek azért továbbéltek: a jászoké Jász-Nagykun-Szolnokban, a kunoké, ma is, Bács-Kiskunban. Igen ám, de például Kiskunlacháza Pest megyéhez került, és ma is ott van; szóval, ha nem akarunk csak a pilisieknek kedvezni, róluk sem illene megfeledkezni.

A cikkhez nyújtott segítségét hálásan köszönjük Segyevy Dániel geográfusnak.