Index Vakbarát Hírportál

Külföldön kutató magyarokat csábított haza az MTA

2017. május 17., szerda 17:51

A Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben hirdette meg a fiatal kutatók számára kiválósági programját, a Lendületet. A magyar kutatóhálózat nemzetközi versenyképességének erősítése mellett cél volt az is, hogy a külföldön dolgozó tehetséges kutatók hazacsábítsák, illetve a magyarországi kutatóhelyeken dolgozó tehetségeket itthon tartsák. Most 20 férfit és 2 nőt díjazott a program.

Az MTA 5 évre szóló támogatást nyújt a nyerteseknek. Heten az önálló kutatói pályájukat kezdő, jellemzően 38 év alatti, kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók számára kiírt Lendület I. támogatásával, közülük hárman külföldről térnek haza. A már sikeres önálló kutatói pályát folytató, jellemzően 35–45 év közötti, nemzetközileg is elismert, tartósan kiemelkedő és növekvő teljesítményű vezető kutatóknak kiírt Lendület II. keretében pedig tizenketten alakítanak új kutatócsoportot, közülük hárman külföldről térnek haza.

Az egyetemeken is létrehoznak új kutatócsoportokat

Az idén megalakuló 22 új kutatócsoport közül 11 akadémiai kutatóközpontban vagy -intézetben, 11 pedig valamelyik egyetemen folytatja munkáját. Ez utóbbi adat is azt mutatja, hogy az Akadémia közfeladatai megvalósításában továbbra is fontos partnerként tekint az egyetemekre. Az idei Lendület-nyertesek között a három nagy tudományterület közötti megoszlás alapján legtöbben a matematikai és természettudományok művelői közül kerülnek ki 40,9 százalékkal. Az élettudományi témákkal foglalkozók adják a nyertesek 31,8 százalékát, a bölcsészet- és társadalomtudományi kutatók aránya pedig 27,3 százalék.

Az idei 22 új kutatócsoporttal együtt egyébként eddig összesen 143 Lendület-kutatócsoport alakult. Az MTA 2017-ben 3 milliárd 570 millió forintot fordít a kutatócsoportok támogatására, ebből a 22 új kutatócsoport tervezett éves támogatása 784 millió forint. A díjazottak listája és további részletek ezen a linken elérhetőek.

Rovatok