Index Vakbarát Hírportál

Csővezeték alapú ökoszisztémát találták Ausztráliában

2017. június 12., hétfő 20:03

Azt gondolhatnánk, hogy minden ember által létrehozott, ipari célú létesítmény csak árt a természetnek. Nagyrészt így is van, de azért akadnak kivételek a University of Western Australia tudósainak tanulmánya szerint.

A kutatók tenger alatti csővezetékeket tanulmányoztak Ausztrália észak-nyugati részén. A csöveket a földgáz szállítása miatt telepítették az ország legnagyobb természeti erőforrás-fejlesztő beruházásnak következtében (North West Shelf Venture). Ezeket folyamatosan ellenőrizni, illetve karbantartani kell, így rengeteg róluk készült videoanyag állt a kutatók rendelkezésére.

Ökológiai és halászati szempontból is értékesek

A felvételek alapján 5962 különböző halfajt jegyeztek fel, akik vígan éltek a csövek közelében, nem beszélve a szivacsokról, korallokról és gerinctelen élőlényekről. Ráadásul több halfajnak komoly kereskedelmi értéke is van, így Dr. Dianne McLean, a kutatós vezetője szerint a csövek nemcsak ökológiai, de halászati szempontból is értékesek.

Egy kemény felületet biztosítanak, amin a tengeri élőlények növekedhetnek, létrehozva egy csővezeték-alapú ökoszisztémát

- mondta.

Ez egyébként már csak azért is érdekes, mert így ezeket a csöveket nem lesz olyan egyszerű eltávolítani sem, hisz tulajdonképpen mindenki csak jól jár vele. Ha a tengeri élőlények felszólhatnának mellette, az valahogy így nézne ki:

Rovatok