Index Vakbarát Hírportál

Mégis tovább működhet a KöMaL

2017. június 22., csütörtök 18:26

Egy hete úgy tűnt, végleg megszűnhet a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (KöMaL), de a legfrissebb hírek szerint végül sikerült megoldani a kiadás finanszírozását.

A feladatsorokat összegyűjtő tehetséggondozó lapot 124 éve alapította Arany Dániel matematikus. Az első szám 1894 januárjában jelent meg; a kiadás azóta csak a világháborúk idején szünetelt. 1959-ben indult a Fizika rovat, 1981-ben jelentek meg az első számítástechnikai feladatok.

Bár a KöMaL az elmúlt évszázadban rengeteg diáknak segített az érettségire való felkészülésben, az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) tartozó Nemzeti Tehetség Program nemrég megszüntette a lap támogatását.

Az új pályázati rendszerben a tehetséggondozó folyóiratok összesen 25 millió, de egyenként legfeljebb 5 millió forint támogatást kaptak volna. A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (KöMaL) működését ez ellehetetlenítette volna, mivel a lap 15 millió forintos éves költségvetésből gazdálkodott.

A folyóirat támogatását kezelő alapítvány, a MATFUND a saját Facebook-oldalukon és más fórumokon is arra kérték a támogatókat (civil magánszemélyeket, illetve tehetséggondozásban érdekelt személyeket), hogy lehetőségeik szerint támogassák a lap kiadását. Csak így látták megoldhatónak, hogy a szűkös tartalélékok felélése után is biztosíthassák a KöMaL kiadását.

A KöMaL június 15-i felhívása óta a támogatók 800 ezer forintot gyűjtöttek össze. A szervezők a lap Facebook-oldalán köszönték meg az adományozók nagylelkűségét. Azóta az Emmi Oktatásért Felelős Államtitkársága is jelezte, hogy biztosítani fogják a lap további működéséhez szükséges évi 15 millió forintot.

Rovatok