Index Vakbarát Hírportál

Új dinoszauruszfajt fedeztek fel Svájcban

2017. június 27., kedd 17:36

Eddig még sosem látott dinoszauruszfajt fedeztek fel paleontológusok a svájci Jura kantonban egy autópályaépítés közben – írja a Local

A Jurabrontes curtedulensisnek keresztelt faj nagyjából 150 millió évvel ezelőtt élt, lábnyomai pedig világszinten is a legnagyobbak közé tartoznak. A felfedezés mögött álló őslénykutatók a Historical Biology nevű folyóiratban publikálták tanulmányukat az új fajról, melyből kiderül, hogy egy

Azt is hangsúlyozták, hogy nem egy korábban már ismert csoport új jövevényéről beszélünk, hanem egy teljesen új ún. ichnospecies-ről. Ez a fogalom azt jelenti, hogy az adott fajt csak a lábnyomaiból, fosszilizálódott végtermékéről, vagy a búvóhelyéről ismerjük, közvetlen leletekkel nem rendelkezünk.

A lábnyomokból ítélve nagyjából 10-12 méteresek lehettek, azok ritkaságából pedig arra lehet következtetni, hogy a tápláléklánc tetején helyezkedhettek el. A felfedezés azért nagyon fontos, mert Közép–Európában eléggé ritkán találnak ilyen méretű dinoszaurusz-maradványokat, főleg olyanokat, amik ilyen jó állapotban maradtak fenn.

Emellett egyébként számos kisebb lábnyomot is találtak a Jurabronteséhez közel, ami arra utal, hogy azok gazdáival nagyjából egyszerre élhettek itt. Ez azt jelenti, hogy nem elég, hogy az itt élő kisebb élőlények egy könnyen átlátható, lapos, növényzet nélküli területen éltek, még a ragadozóktól is tartaniuk kellett.

A felfedezés egyrészt bizonyítja, hogy a nagy termetű ragadozók gyakoribbak voltak a Jura időszak kései szakaszában mint azt korábban gondolták, valamint, hogy a dinoszauruszok kihasználták a Franciaország és Spanyolország között fekvő egyik migrációs útvonalat.

Rovatok