Az ELTE TTK Etológia Tanszékének legfrissebb kutatásában farkas és ember kapcsolatát vizsgálták. A tanulmány szerint már a kutya őse is személyes kapcsolatot alakíthat ki a nevelőjével.

Az etológusok az ember és a kézben nevelt farkasok viszonyát vizsgálták. Az eredményeiket összegző tanulmányt a Royal Society Open Science nemzetközi szaklap is közölte.

Ujfalussy Dorottya, a tanulmány vezető szerzője elmondta: arra voltak kíváncsiak, hogy a kézben nevelt állatok kialakítanak-e kötődést az őket nevelő emberekkel. A kutatók a saját otthonukban nevelték fel a kisfarkasokat, a leginkább ingergazdag környezetben. Magukkal vitték őket a napi munkába, utaztatták őket autóban, buszon és villamoson, és éjszaka egy ágyban aludtak.

A kutatás első körében kiderült, hogy a farkasok 16 hetes korukig nem mutatnak klasszikus értelemben vett kötődést az őket nevelő ember felé. Idegen helyen a nevelő jelenléte nem nyújt számunkra biztonságot – fogalmazott Gácsi Márta, az Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa.

A kutatók, hogy tovább árnyalják a képet, idősebb korban is megvizsgálták a farkasokat, egy számukra kevésbé stresszes helyzetben. Ennek során ismerős emberek látogatták meg őket a saját területükön. Azt vizsgálták, hogy a farkasok az egyes látogatókat hogyan üdvözlik, például mennyi időt töltenek a közelükben, vagy mennyire keresik velük a fizikai kontaktust. A második kör eredményei szerint

ugyanis jobban keresték a közelségüket, mint az idegenekét, akik felé viszont gyakran mutatták a félelem jelét.

A kutatás eredményei alapján feltételezhető, hogy a kutya-ember és farkas-ember közötti viszony nem amiatt különbözik, hogy a farkas képtelen emberekkel szoros kapcsolatot kialakítani, hanem azért, mert a kutyák egész életük során függő viszonyban maradnak az emberrel. A farkasok már 16 hetes korukban önállóbbak, az egyedüllét számunkra nem jár akkora szorongással. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az ilyen korú farkaskölyköket a falka felnőtt tagjai már rendszeresen hagyják egyedül hosszabb-rövidebb időre.