Honnan kerültek ezek ide? Miért vannak ilyen sokan? Hogy lehet őket megállítani? Veszélyesek? Károsak? Fertőzők? Nimfomániásak? Megpróbálunk minden kérdésre választ adni a budapesti muslicainvázióval kapcsolatban.
Tavaly a poloskák, idén a muslicák inváziója teszi szebbé a fővárosi rovarrajongók életét, illetve keserítik meg mindenki másét. Ha fehér ruhában biciklizünk közterületen, néhány óra múlva úgy fogunk kinézni, mint egy tányér mákos tészta.
A muslica nagy előnye a poloskával szemben, hogy kevésbé undorító, viszont tömegesen terjed, idegesítő, könnyebb belélegezni, és a migráns rokonaik a gyümölcsösökben is nagy pusztítást végezhetnek.
Bevezetésként ismerkedjünk egy kicsit ezzel az apró, 2-2,5 milliméteres állatkával. A muslicák tulajdonképpen miniatűr legyek; a kétszárnyú rovarok rendjén belül a Drosophilidae családhoz tartoznak. Magyarországon a közönséges muslicának vagy ecetmuslicának (Drosophila melanogaster) nevezett példányok a leggyakoribbak.
Ideális, 29 Celsius-fokos átlaghőmérséklet mellett egy muslicának csak 30 napja van az önmegvalósításra, mielőtt elpusztulna. Az ideje nagy részét párzással és szaporodással tölti, de ebben nincs semmi megbotránkoztató. A rovarok élettartamát már egy hidegfront is csökkentheti, érthető hát, hogy a személyes profitmaximalizálásra törekszenek.
A muslicákat rengeteget sokat vizsgálták laborkísérletekben; talán ennek köszönhető, hogy a szaporodásukról zavarba ejtően részletes tanulmányok születtek. Tudjuk, hogy a nőstények a rövidebb együttlétet preferálják, míg a hímek a kiadósabb, 15-20 perces menetek hívei. Azt is tudjuk, hogy a hímek spermiumában található anyagok miatt a féktelen párzás lerövidítheti a nőstények élettartamát. Érdekes módon a szűz muslicák mégis hamarabb pusztulnak el, mint a legnagyobb bárcás kurvák; a szexmegvonásba, úgy tűnik, bele is lehet halni.
Nem csoda, hogy a muslicák annyit dugnak, mintha az életük múlna rajta, mert hát tényleg az életük múlik rajta. De megadják a módját: a hím romantikus násztáncot lejt, mielőtt nekiesne a nősténynek. Erről videó is készült; a megtekintése előtt küldjék ki kiskorú gyermekeiket a szobából.
Ha megtörtént a párzás, a megtermékenyített anya napi 80 petét rakhat. Egy nőstény a teljes életciklusa alatt akár hatszor is párosodhat más-más hímekkel. A hím muslicák ugyanezt csinálják, így biztosítva van a tömeges utánpótlás.
A muslica kedvenc fészekrakó helye a rothadó gyümölcs, a bomló gombák, illetve a nedvedző fák repedései. A lerakott petéknek az ideális fejlődési hőmérséklet 28 Celsius-fok; ilyen feltételek mellett csupán hét nap kell hozzá, hogy a lerakott petékből kifejlett, erőteljes, 2,5 milliméter hosszú példányok váljanak.
A muslicák fejlődését számos körülmény befolyásolhatja. Sokat számít a hőmérséklet: 18 Celsius-fokon akár három hétre is nyúlhat a peték fejlődési ideje. Az sem mindegy, hogy hány petét raktak egyetlen gyümölcsre. Ha a szaporulat tömeges - mert egy kisebb rovarcsorda őrült bacchanáliát rendezett egy láda sérült barackon -, az szintén hosszabbb fejlődési idővel jár, és a petékből kifejlődő példányok jóval kisebbek lesznek az átlagosnál.
De miért vannak ilyen sokan a muslicák? Erre több magyarázat is lehetséges.
A közönséges muslicák nem okoznak nagy károkat a gyümölcsösben. Ha más rovarok, például darazsak megrágják a gyümölcsöket, a sérült felület ideális fészekrakó hely lesz a muslicáknak. Az egészséges növényeket viszont békén hagyják. Inkább a sérült gyümölcsök, kiömlött italok ragacsos foltjai, illetve az elszórt ételmaradékok vonzzák őket – akárcsak a nagyobb testvéreiket, a házilegyeket.
Bár nem túl gusztusosak – főleg ha az esti kocogás közben lenyelünk belőlük egy fészekaljnyit –, a muslicák nem különösebben ártalmasak az egészségre. A moszkitófélék maláriát terjesztenek, a bolhák búbópestist, de a muslicák nem hordoznak semmilyen, az emberre veszélyes betegséget. A muslicák ugyanis nem tudják megharapni vagy megcsípni az embert, mint a szúnyogok vagy a bolhák, így a tömeges elterjedésük nem okoz fertőző betegségeket.
A muslica lenyelésére nincs külön egészségügyi protokoll. Az ugyan elképzelhető, hogy a muslicával együtt bekapunk egy káros mikroorganizmust is, de mivel a betegség forrását nem lehet azonosítani, az ilyen helyzeteket egyedi esetként kezelik.
A muslicák alapvetően inkább idegesítők, mint ártalmasak. Az ártalmak ellen akkor se tudnánk védekezni, ha akarnánk (szerencsére nincs is miért), de ha a lakásból szeretnénk kiűzni őket, néhány dolgot megtehetünk:
Ha már szóba került a földközi-tengeri gyümöcslégy, érdemes megjegyezni, hogy a muslica közeli rokonai viszont pusztító károkat okozhatnak a mezőgazdaságban. A pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) alig különbözik valamiben a közönséges muslicától, de sokkal pusztítóbb a mezőgazdaságra nézve. Ezek ugyanis nem a hullott vagy rothadó gyümölcsre, hanem a friss, vagy még érésben lévő példányokra utaznak. A nőstény a hegyes tojócsövével átütheti a vékonyabb héjú növények termését, és azokba petézhet.
Magyarországon már 2013-ban észlelték a pettyesszárnyú muslica terjedését. Nem volt könnyű, mivel szabad szemmel kivehetetlen a megkülönböztető jel, a szárnyukon lévő pötty. Különösen veszélyesek az olyan bogyós gyümölcsökre, mint a málna vagy a szamóca, de a cseresznyére vagy a szőlőre is rárepülnek.
A pettyesszárnyú muslicák inkább a melegebb éghajlatot kedvelik, ezért Magyarországon még nem honosodtak meg. A fokozatosan melegedő időjárás viszont nekik kedvez. A feltűnésétől fogva csak egy évet kellett várni, hogy a nógrádi gyümölcsösökre is lecsapjanak, és megdézsmálják a málnatermést. A szőlőskertekre is komoly fenyegetést jelentenek, mivel szinte lehetetlen ellenük védekezni.
Az Agrofórum cikke szerint a pettyesszárnyú muslica azért veszélyes, mert még szüret előtt petézik az érett gyümölcsbe, amikor már nem lehet permetezni. Mivel azonban a lárvák felhasítják a gyümölcs héját, a szemek megrohadnak, száraz időben megecetesednek. A faj extrém szaporodóképessége miatt nagyon nehéz korlátozni a terjedését is, de a korai szüret, a komposztálás elhalasztása, a rovarcsapdák segíthetnek valamit.
Az invazív fajok elterjedése főleg a növénytermelésből élőket érinti. A civilek ebből csak a magas élelmiszerárakat vehetik észre, meg a szorgalmasan nyeldekelt rovarfelhőket. Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy
Az állatok szaporodóhelye a rothadó gyümölcs, és a bomló élelmiszerben lehetnek fertőző mikroorganizmusok. Egy tanulmány kimutatta, hogy a földközi-tengeri gyümölcslegyek (Ceratitis capitata) szállíthatják és terjeszthetik az E. coli baktériumot, tehát elvileg elképzelhető, hogy muslicák betegségeket terjesszenek. Szerencsére a földközi-tengeri gyümölcslégy – ami egyébként egy ökológiai katasztrófa – Magyarországon nem őshonos, így nem fordul elő nagy tömegekben.
A muslicairtással kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot – a szúnyoggyérítéssel is ők foglalkoznak –, de felvilágosítottak, hogy ez nem az ő hatáskörük. A kérdéseket ezután elküldtük a Nébihnek, akiktől ezt a választ kaptuk:
„A NÉBIH témában illetékes munkatársai Budapesten és a főváros közelében nem tapasztaltak feltűnő muslicarajzást. Az ország területén egyedül Tolna megyéből érkezett erre vonatkozó jelzés.
Az ecetmuslica, a pettyesszárnyú muslica és más harmatlégy fajok az emberre sem közvetlen, sem pedig közvetett veszélyt nem jelentenek. Mivel az apró rovarok nagyszámú megjelenése valóban zavaró vagy kellemetlen lehet, távoltartásukra és csapdázásukra számos házi praktika, tanács létezik, melyek jó része az interneten is fellelhető.
Általánosságban elmondható, hogy a lakott területeken történő általános szúnyog-, csótány- és rovarirtás nem tartozik hatóságunk feladatkörébe, hanem elsődlegesen önkormányzati feladat. Az élelmiszervállalkozások esetében pedig a vállalkozó köteles gondoskodni az ez irányú óvintézkedések megtételéről.”
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)