Index Vakbarát Hírportál

Egy gép, amivel biztonságosan lehet fejni a skorpiókat

2017. augusztus 1., kedd 15:45

A skorpiók mérgének biztonságos lefejésére alkalmas gépet fejlesztettek ki kutatók Marokkóban, írja az MTI. Az eszközt szabadalmaztatni szeretnék, mert komoly üzleti lehetőséget látnak benne.

A skorpiók váladéka mérgező, értelemszerűen nem célszerű csak úgy babrálni az állatokat. Ugyanakkor a méreg több száz olyan összetevőt tartalmaz, amiket molekulákra bontva hasznosítani lehetne az egészségügyben: immunszuppresszív és maláriaellenes szerekhez, vagy akár a rákkutatáshoz. Egy gramm skorpióméreg épp ezért 8 ezer dollárt (kétmillió forintot) ér, a ritkább skorpiók esetében pedig akár 12 ezer dollárt.

A mérget azonban elég körülményes lefejni. A művelethez legalább két ember kell, a skorpió méregmirigyeit vagy manuálisan elektromossággal, vagy manuálisan mechanikusan kell ingerelni, eközben pedig ember és állat egyaránt megsérülhet. Ezért fejlesztette ki Mouad Mkamel, a casablancai II. Hasszán Egyetem kutatója egy csapat egyetemistával közösen a skorpiófejő gépet.

Az eszköz távirányítású, ami rátapad a skorpió farkára és stimulálja a méregmirigyeket, majd a termelt váladékot összegyűjti. A fejlesztők szerint eddig naponta tíz skorpió mérgét tudták lecsapolni, a gépnek hála viszont napi 150-nel is elboldogulnak. A kutatók ráadásul szabadalmaztatni akarják az eszközt és készen állnak annak tömeges gyártására.

Rovatok