Az Uránuszon és a Neptunuszon gyémánteső hullik – írja a Washington Post.

A két jeges óriásbolygó felépítése hasonló: a viszonylag kicsi sziklás magot egy vízből, ammóniából és metánjégből álló kéreg veszi körül, azt pedig héliumot, hidrogént és metánt tartalmazó, sűrű légkör. A tudósok már korábban is feltételezték, hogy az óceánnak is becézett jeges-folyékony réteg óriási nyomása alatt az itt található szénhidrogén molekulák felbomlanak, majd az így létrejövő szénatomok gyémánttá kristályosodnak. Ezek aztán úgy szállingóznak alá az óceánon át a szilárd magig, mint ahogy a Földön az eső hullik a felhőkből a földre.

Egészen mostanáig viszont nem sikerült bizonyítani ezt a feltételezést. Más kutatók már korábban is próbálkoztak ezzel, de a jégbolygók óceánjainak a földinél milliószor nagyobb nyomását eddig nem tudták reprodukálni. Most viszont egy német és amerikai kutatókból álló csoportnak sikerült modellezni a jégbolygók légköri viszonyait és előidézniük a megjósolt gyémántesőt. 

Amikor megláttam a kísérlet eredményét, az a tudományos karrierem egyik legnagyobb pillanata volt

– mondta a kutatást vezető Dominik Kraus, a németországi Helmholtz-Zentrum Dresden-Rossendorf (HZDR) kutatója.

A kutatók kétféle lézert, egy optikai és egy röntgenes segítségével lökéshullámokat idéztek elő. Ezeket aztán egy polisztiroltömbön vezették át, amely a Neptunusz és Uránusz óceánjaihoz hasonlóan szenet és hidrogént tartalmazott. Ezzel a módszerrel sikerült a Föld kérgénél létezőnél jóval nagyobb, 150 gigapascal nyomásnak, illetve extrém magas hőmérsékletnek kitenniük a műanyagtömböt – és a gyémántok el is kezdtek formálódni.

Az egész folyamat mindössze a másodperc töredékéig tartott, a létrejött gyémántok pedig csak egy nanométernyi hosszúak voltak, de a kutatók feltételezése szerint a két bolygón ugyanez hosszabban tart és nagyobb gyémántokat eredményez.

A Nature Astronomy szaklapban megjelent tanulmány eredményei a csillagászaton túl a gyémántok előállításában is hasznosak lehetnek.