Index Vakbarát Hírportál

15 titokzatos jelet fogtak egy távoli galaxisból

2017. szeptember 1., péntek 10:24

Egy tőlünk 3 milliárd fényévnyire található törpegalaxisból érkező 15 gyors rádiókitörést észlelt egy nyugati-virginiai csillagászati távcső – írja a Popular Science.

A gyors rádiókitörések (Fast Radio Bursts, FRB-k) kozmikus rádióhullámok rövid, de nagyon erős löketei, de még ma se tudjuk, mi okozza őket. Az eddig felmerült lehetséges magyarázatok a tudományosabbaktól (az extrém erős mágneses mezejű forgó neutroncsillagok kitörései) az egészen sci-fi-szerűekig (a földönkívüliek irányított energiasugarai az űrhajóik meghajtására) terjed.

Mindössze néhány ezredmásodpercig tartanak, ezért csak néhányat sikerült eddig észlelni, és még kevesebbről derült ki, honnan érkezett. Az első gyors rádiókitörést 2007-ben érzékelték, és az első ismétlődőt pedig 2015-ben, méghozzá éppen abból a forrásból, ahonnan a mostaniak is jöttek.

Általában ugyanis nem tudni, honnan származnak, de a mostaniak abból az FRB 121102 kódnevet kapó forrásból érkeztek, amelytől már korábban is többször fogtak jeletEddig összesen 30 FRB-forrást találtak a tudósok, ezek közül 29-től egyetlen jelet észleltünk, a maradék egyből, az FRB 121102-ből viszont már több mint kétszázat.

Az amerikai kutatók előzetes elemzése alapján a mostani észlelés azért is izgalmas, mert ilyen rövid idő alatt ilyen sok jelet még sose láttunk, és ezek a jelek az eddigieknél sokkal magasabb frekvenciájúak is, hét gigahertz körüli csúcsértékkel.

Az ilyen rejtélyes megfigyeléseknél mindig csábító magyarázat, hogy földönkívüliekhez lehet köze, de mint mindig, a kutatók most is figyelmeztetnek, hogy egy sor ennél prózaibb és valószínűbb, de szintén izgalmas megfejtése lehet a jelenségnek, például a már említett erősen mágneses neutroncsillagok. A következő fél-egy évben több új csillagászati távcső is megkezdi a működését, a kutatók abban bíznak, hogy a segítségükkel évi több száz új gyors rádiókitörést fogunk tudni érzékelni, ami közelebb vihet az alaposabb megismerésükhöz.

Rovatok