A Szaturnusz hét holdjának együttműködése miatt marad egyben a bolygó legnagyobb gyűrűje. A csillagászok harminc évig azt hitték, hogy ez egyedül a Janus nevű holdnak köszönhető. A NASA űrszondája, a szeptemberben megsemmisült Cassini adatainak elemzése azonban kiderítette, hogy csapatmunkáról van szó: ha nem tartanák egyben bizonyos erők, a gyűrű folyamatosan szétterjedne, végül eltűnne. 

A kutatók felfedezték, hogy az A-gyűrű – a Szaturnusz legnagyobb, legtávolabbi látható gyűrűje – a Pan, az Atlas, a Prometheus, a Pandora, az Epimetheus, a Mimas és Janus holdak tartják össze.

A Cassini új részletekkel szolgált a Szaturnusz holdjainak tömegéről és a gyűrűk fizikai jellemzőiről, így matematikai alapon arra a következtetésre jutottunk, hogy a Janus hold egyedül nem képes megakadályozni a gyűrűk széthúzását.

– mondta Radwan Tajeddine, a kutatás vezetője.

Az A-gyűrű leginkább egy hanglemezhez hasonlít. Sűrűségi hullámai a felvételek barázdáira emlékeztetnek; ezeket a csillagászok szerint úgynevezett holdrezonanciák okozzák. A rezonanciamarkerek alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a holdak gravitációs hatása segít lelassítani és mérsékelni a szétterjedő gyűrűk lendületét.

Az A-gyűrűn több száz sűrűségi hullám van, amiket különböző holdrezonanciák okoztak. A holdak gravitációs hatása lelassítja a gyűrűt és elveszi a lendületét. Mire a gyűrű elér a Janusig, olyan sok lendületet veszít, hogy a hold ereje kialakítja a gyűrű jól látható peremét. 

Tajeddine elmondta, hogy a tudósok még mindig nem teljesen biztosak abban, hogyan alakulhattak ki a gyűrűk, de az egyben maradásuk mechanizmusát sikerült megérteni.

(MTI)