A modern kijelzők üvege karcolhatatlan, portaszító és érintésérzékeny, de máig nem sikerült megoldani, hogy fényes helyeken ne tegye olvashatatlanabbá a képernyőt a fényvisszaverődés. A becsillanás (glare) mindenkit halálra idegesít, aki próbált csillogó kijelzőjű laptoppal egy hatalmas ablak mellett dolgozni napsütésben. Most viszont egy kutatócsoport olyan nanoszálakkal átszőtt üveget fejlesztett, ami alig kimutatható mértékben veri vissza a fényt.

A Center for Functional Nanomaterials (CFN) módszerével csaknem nullára csökkenthető az üvegfelületek fényvisszaverődése. Azt mondanánk, hogy az üveg színtelen és átlátszó; és ez igaz is, de a fénytörés előbb-utóbb elárulja, hogy ablakkal van dolgunk. A nanoanyagokkal felturbózott üveg viszont nem átlátszó, hanem láthatatlan.

A fénytörési index akkor változik meg, ha a fény útjába kerülő anyag – például a levegő vagy az üveg – meghajlítja a fénysugár útját. Ilyenkor a fény egy része visszaverődik. A CFN kutatói a felhasznált nanoanyagok segítségével elérték, hogy az üveg fénytörése csaknem a levegővel egyenértékű legyen, így csökkentve a fényvisszaverődést az egész látható hullámtartományban, illetve az infravörös-közeli spektrumban is.

A láthatatlan üveg nemcsak a szórakoztató elektronikai eszközök képernyőjét teheti jobb minőségűvé, de javíthatja az energiahatékonyságot is. Ha például napelemekhez használják, a visszavert fény tetemes részét hasznosítani lehetne. Ugyancsak hasznos lehet nagy energiájú lézereknél, amiket ma is használnak az űriparban és az orvostudományban.

Charles Black, a CFN igazgatója büszke rá, hogy a nanoanyagokkal ilyen jó teljesítményt értek el a kísérletekben, ahogy arra is, hogy fejlesztés közben olyan eljárásokat használtak, amik akár a tömeggyártásban is felhasználhatók lehetnek.

(Phys.org)