Index Vakbarát Hírportál

A kutyatulajdonosok szíve jobban bírja

2017. november 20., hétfő 14:33

Svéd kutatók kimutatták, hogy akinek kutyája van, egészségesebb a szíve – írja a Science Alert.

A kutatás 12 éven át követett 3,4 millió, 40 és 80 év közötti svéd embert. Az eredmények szerint a kutyatulajdonosoknál átlagosan alacsonyabb volt a szív-és érrendszeri betegségek miatti halál, és általában a szív-és érrendszeri betegségek kockázata is.

Miért lát ma gyerekrajzokat az Indexen? Mert ma van a gyermekjogi világnap!

Ilyen tekintetben a legjobbnak a kutyásokon belül is azok bizonyultak, akik egyedül élnek, már persze a kutyát leszámítva. Ez már csak azért is érdekes, mert ez a csoport a korábbi vizsgálatok szerint nagyobb kockázatú, mint azok, akik többedmagukkal élnek együtt. A kutyafajták tekintetében a vadászkutyák gazdái teljesítettek legjobban.

Az egyedül élők kutyásoknál 33 százalékos halálozási kockázatcsökkenést figyeltek meg a kutyátlan egyedülállókhoz képest, míg a miokardiális infarktus tekintetében 11 százalékos volt a csökkenés. Szív- és érrendszeri problémáknak 8 százalékkal kevésbé voltak kitéve.

A kutatást segítette, hogy Svédországban a betegek minden orvosi látogatása már jó ideje bekerül egy nagy adatbázisba, ahonnan anonimizálva a kutatók is hozzáférhetnek. Ezt vetették össze az Uppsalai Egyetem kutatói a nemzeti kutyanyilvántartással, hogy az egészség és a kutyatartás kapcsolatát vizsgálják.

Fontos hangsúlyozni, hogy az a kutatásból nem derül ki, hogy ok-okozati összefüggés is fennáll-e a kutyatartás és az alacsonyabb kockázat között, vagy csak együtt jár a kettő. Elképzelhető például, hogy olyan, most nem vizsgált sajátosságok határozzák meg az egészségi állapotot, amelyek a kutyavásárlásban is szerepet játszanak.

A kutatók szerint a legvalószínűbb oka az együttállásnak, hogy akinek kutyája van, többet mozog, ami jót tesz az egészségének is. További lehetőség, hogy a kutya társasága jót tesz az általános jólétnek, illetve hogy a kutya hatással van a gazda mikrobiomjának, vagyis a szervezetében és a testén élő mikroorganizmusok ökoszisztémájának.

Rovatok