Index Vakbarát Hírportál

A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

2017. november 22., szerda 20:36

A légszennyezés, különösen a levegőben lévő szállópor rosszabb minőségű férfi ivarsejteket eredményez az Occupational and Environmental Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.  A szakemberek ugyanakkor kiemelték, hogy a kutatásuk megfigyelésen alapul, nem voltak például adataik a tanulmányba bevont férfiak esetleges korábbi problémáiról, így egyelőre korai határozott következtetéseket levonni.

Egy nemzetközi kutatócsoport Tajvanon azt vizsgálta, miként hat a férfiak egészségére a levegőben lévő szállópor-koncentráció. A férfiak 2001 és 2014 között vettek részt orvosi vizsgálatokon, amikor vizsgálták ivarsejtjeik minőségét – mennyiségüket, formájukat, méretüket, mozgásukat – az Egészségügyi Világszervezet vonatkozó irányelvei alapján. A hosszú távú kutatásba 6500 15-49 év közötti férfit vontak be. 

A NASA műholdas adatainak és egy új matematikai modellnek a segítségével a szakemberek megbecsülték az egészséget leginkább veszélyeztető legapróbb szállópor részecskék (PM2,5) koncentrációját minden férfi otthonának körzetében. Három hónapos – ami megfelel annak az időszaknak, amennyi alatt az ivarsejt képződik –, és két éves időszakokban végezték el a vizsgálatokat.

Az eredmények szoros összefüggést mutattak ki a PM2,5 szintje és az abnomális formájú ivarsejtek között. A szállópor szintjének köbméterenkénti minden 5 mikrogrammos emelkedése a normális spermaméret és alak jelentős csökkenésével járt a kétéves időszakban. 

A kutatók ugyanakkor azt is tapasztalták, hogy minél szennyezettebb a levegő, annál jelentősebb megnőtt a spermaszám. Ez valószínűleg egy kompenzációs mechanizmust jelenthet a méret és a forma káros hatásainak kivédésére.

(MTI)

Rovatok