Meglepetésekkel teli az űripari mérnökök élete. Képzeljük csak el, hogy pár éven át dolgoznak egy projekten, felbocsátanak ezt-azt a világűrbe, közben családot alapítanak, nyugdíjba mennek, lesznek unokák, aztán egyszer csak jön egy telefon a központból, hogy vajon emlékeznek-e még a beállításokra, mert hozzá kéne nyúlni ahhoz az űrben száguldozó géphez.

Ez a NASA legtávolabbi és leggyorsabban száguldó űrbéli szerkezete, de még így is sikeresen végrehajtották az akciót. Az űrszonda a hajtóművek segítségével tud elfordulni, hogy jó irányba álljanak az antennái, és kommunikálni tudjon a Földdel. Az űrkutatók most négy tartalék hajtóművet használtak, ezeket 1980. november 8. óta egyszer sem kapcsolták be.

A NASA JPL mérnökei 2014-ben vették észre, hogy a Voyager-1 helyzetét irányító fő hajtóművek romlani kezdtek, és egyre nehezebben adnak le adott egységnyi energiát. Ahogy a NASA fogamazott az erről beszámoló cikkében,

Az űrhivatal által összehívott szakértői csoportnak elő kellett keresnie az évizedekkel ezelőtti leírásokat, hogy megtudják, várhatóan miként reagál majd az űrszonda az utasításaikra. Olyan extra kihívásokkal is meg kellett küzdeni, hogy a Voyager rendszere ma már teljesen elavult assembly kódban lett megírva, amit ma már elég kevesen ismernek.

November 28-án kedden kezdték tesztelni a tartalék hajtóműveket, és minden egyes próbaindítás eredményeire 19 órát és 35 percet kellett várni, ennyi idő alatt jutnak el a jelek az űrszondáról a földi antennákhoz. November 29-re kiderült, hogy a hajtóművek jól használhatók, úgyhogy januárban teljesen átállnak erre a tartalék rendszerre.