Harmicháromszor beleférne Földünk legmagasabb hegye, a Csomolungma (avagy Mount Everest) a Jupiter Nagy Vörös Foltjába – derül ki a NASA kutatóinak friss beszámolójából.
A tudósok a Jupiter körül keringő Juno űrszonda első körös adatait elemezve arra jutottak, hogy a gázbolygó emblematikus ovális viharzónája meglehetősen mélyre nyúlik a felhőzetben. A Juno által 2017 júliusában, az első közelrepülés során rögzített adatokból levont következtetésekről hétfőn, az Amerikai Geofizikai Egyesület New Orleans-i találkozóján számoltak be.
“A legalapvetőbb kérdés a Jupiter Nagy Vörös Foltjával kapcsolatban az, hogy milyen mélyre nyúlnak a gyökerei” – mondta Scott Bolton, a Juno fő elemzője. “A Juno adatai szerint a naprendszer leghíresebb vihara, ami másfélszer nagyobb, mint a Föld szélessége, körülbelül 300 kilométeres mélységig nyúlik lefelé a bolygó légkörébe.
A hozzávetőleges adatot a Juno mikrohullámú sugárzásmérő műszerének (Microwave Radiometer, MWR) jóvoltából határozták meg a kutatók. “A Juno mikrohullámú sugárzásmérője képes mélyen a Jupiter felhőibe nézni” – mondta Michael Janssen, a NASA Jet Propulsion Laboratory társelemzője, hozzátéve, hogy a műszer kiválóan alkalmas annak megállapítására, hogy mitől olyan hatalmas a Jupiter nagy vihara.
“A Juno adatai szerint a Nagy Vörös Folt akár ötvenszer, de akár százszor mélyebb is lehet, mint például a Föld óceánjai, és mélyükön magasabb a hőmérséklet, mint a felszín közelében” – közölte Andy Ingersoll professzor. “Mivel a szelek kialakulása hőmérséklet-különbségen alapul, a folt mélyén mért melegség magyarázatot ad a felszínen tomboló viharokra.”
A Jupiter Nagy Vörös Foltja egy hatalmas, elkülönült ovális felhőrendszer a bolygó atmosférájában, ami az óra járásával ellenkező irányban örvénylik, és aminek a szélén olyan szélviharok tombolnak, amik bármely Földi viharnál pusztítóbbak. 2017. április 3-ai mérések szerint hossza 16 ezer kilométer, azaz 1,3-szor akkora, mint a Föld átmérője. Sorsa jelenleg is viták tárgya. Először 1830-ban fedezték fel, de a becslések szerint legalább 350 éve létezik.
Amikor a 19. században először láthatóvá vált a fejlettebb távcsöveknek hála, mérete jóval nagyobb volt: kétszerese a Föld szélességének. Amikor a Voyager 1 és 2 űrszondák 1979-ben elhaladtak a Jupiter mellett, még mindig fennállt a kétszeres méretkülönbség, de a friss adatok szerint kijelenthető:
Az Amerikai Geofizikai Egyesület New Orleans-i találkozóján más felfedezésekről is szó esett. A Juno specifikus műszereitől, a JEDI-től (Jupiter Energetic Particle Detector Instrument) és az SRU-1-től (Stellar Reference Unit) kapott adatok alapján úgy találták a kutatók, hogy két további, idáig ismeretlen sugárzási zónája is van a bolygónak.
Az egyik zóna az egyenlítő közelében, a légkör fölött található. Ezt nagy energiájú, csaknem fénysebességgel mozgó hidrogén-, oxigén- és kénionok alkotják. A másik zóna szintén nagy energiájú, de nehezebb ionokból áll, a bolygó elektronsugárzási zónájának belső határa közelében. Az újonnan felfedezett sugárzási zónák jellegéről, forrásáról egyelőre keveset tudnak a kutatók.
Minél közelebb megyünk a Jupiterhez, annál furcsábbnak látszik. Nem gondoltuk, hogy ennyire közel a bolygóhoz új sugárzási zónát találunk
– mondta Heidi Becker, a NASA JPL sugárzásfigyelő vezető elemzője.