Index Vakbarát Hírportál

Az oxfordi szótárkiadónál is meglett az év szava

2017. december 15., péntek 16:32

A fiatalok kulturális, politikai vagy társadalmi kérdésekre gyakorolt jelentős tetteit, hatását kifejező youthquake lett az év szava az Oxford Dictionaries szótárkiadónál – írja az MTI.

A kifejezés először a Vogue 1965 januári számában jelent meg Diane Vreeland, akkori főszerkesztő tollából, aki a hatvanas években végbement, fiatalok által előidézett változásokra, azon belül is a divat átalakulására utalt vele. Később a hatvanas évek fiatal generációjának Londonból indult mozgalma is ezen a néven vált ismertté, ami nemcsak a divatban, hanem a zenei életben és a kultúra más területein is nyomot hagyott, sőt a politikai életben is éreztette a hatását. 

Az Oxfordi Egyetem kiadója folyamatosan figyelemmel kíséri az angol nyelv változásait és kiválasztja azt a szót, amely legjobban tükrözi az aktuális év hangulatát, idén pedig azért esett éppen a youthquake-re a választás, mert az oxfordi szótárkészítők szerint 2016 és 2017 között ötszörösére nőtt a szó használata.

A youthquake szó az amerikai talajba még nem ágyazódott be elég erősen, Nagy-Britanniában azonban ez már bizonyíthatóan megtörtént.

– mondta Casper Gratwohl, az Oxford Dictionaries elnöke, emellett pedig az is kiderült, hogy szerintük a kifejezés a változás erejének reményét hordozza.

Az esélyesek között szerepelt még a

Magyarországon egyébként már június 24-én bejelentették  az év szavát, nálunk a CSOK , vagyis a Családi Otthonteremtési Kedvezmény mozaikszava lett a nyerő.

Rovatok