Index Vakbarát Hírportál

2018-ban visszatér a hírhedt koponyaformájú aszteroida

2017. december 24., vasárnap 12:02

Jó évük lesz jövőre a "jön a világvége!" mottójú hírek rajongóinak, spanyol csillagászok ugyanis kiszámolták, hogy 2018 novemberében újra a Föld közelében jár majd a hírhedt halloweeni koponyaszikla, kicsit tudományosabb nevén a 2015 TB145 aszteroida. A nagyjából 640 méteres objektumot három éve fedezték fel a csillagászok, amikor éppen Halloween napján húzott el a Föld mellett, aránylag közel, kb. 480 ezer kilométerre (ez egy kicsivel van messzebb, mint a Hold).

A sajtóban azonban nem csak emiatt vert nagy hullámokat az érkezése, hanem mert az aszteroida formájába, némi fantáziával persze, de bele lehet látni egy emberi koponya alakját. A csillagászati intézetek által készített látványképeken természetesen ez a hasonlóság mindjárt egészen hátborzongatóvá vált. Az aszteroida aránylag gyorsan pörög (3-5 óránként fordul meg a tengelye körül), és mivel a felszínének nagy része szénfekete, csak pár folt veri vissza rajta a napfény komolyabb részét, ezt fura villogásként érzékelik a csillagászati távcsövek.

A jövő évi Föld-közelség semmilyen potenciális veszéllyel nem jár ránk nézve, a csillagászok számításai szerint most a Hold távolságának 105-szörösére fogja csak megközelíteni bolygónkat. A 2015 TB145 kicsit több mint három évente tér vissza, legközelebb 2088-ban esik a látogatása újra Halloweenre.

Rovatok