Index Vakbarát Hírportál

Egy lépéssel közelebb a mesterséges sperma

2018. január 3., szerda 13:19

Brit tudósok fontos lépést tettek abba az irányba, hogy reprodukálni tudják az emberi szervezet spermatermelését, ami a jövőben mesterséges sperma előállításához, így hatékonyabb meddőségi kezeléshez vezethet – írja az Engadget.

A Cambridge-i Egyetem Gonrdon Intézetének kutatói az elsők a világon, akiknek sikerült félútig eljutni az őssejtektől az éretlen spermáig, ami fontos mérföldkőnek számít.

Az ivarsejtek képződésében szerepet játszó sejtosztódás a meiózis. A folyamat során a sejtek nagyjából nyolc héten át egyformán fejlődnek, csak ezután kezd egy részük petesejtté, a másik spermává alakulni. Korábban a kutatóknak már sikerült a a meiózist a negyedik hétig követniük. Most egy új technológiával miniatűr mesterséges heréket hoztak létre, amivel továbbléphetnek ezen a ponton is, és minden eddiginél többet tudjanak meg a spermatermelésről.

A kutatócsoport munkája segíthet jobban megérteni a terméketlenség okait, illetve hozzájárulhat új típusú kezelések kidolgozásához. Nagy-Britanniában ma tilos mesterséges ivarsejteket használni, de ha sikerül tökéletesíteni a módszert (ami a kutatók szerint még nagyjából egy évtized), az a szabályozásban is változáshoz vezethet.

Rovatok