Index Vakbarát Hírportál

A lepkék előbb fejlődtek ki, mint a virágok

2018. január 11., csütörtök 12:18

Már legalább 200 millió éve élnek lepkék a Földön, derítette ki egy amerikai-német-holland kutatócsoport németországi ősi kőzetekben talált kitinpikkely-fosszíliák elemzése alapján. Ez azt jelenti, hogy az eddig véltnél 70 millió évvel korábban éltek pikkelyesszárnyúak bolygónkon, írja a BBC-re hivatkozva az MTI.

A lepkék szárnyait porszem nagyságú kitinpikkelyek borítják (innen kapta a rend latin nevét: Lepidoptera). Az ősi kitinpikkelyek elemzéséből kiderült az is, hogy azok néhány olyan molylepke- és lepkefajé, amelyek még ma is élnek és hosszú pödörnyelvük van a nektár kiszívásához. "Felfedezésünk a szívószervvel bíró rovarok evolúcióját mintegy 70 millió évvel korábbra teszi. Azaz jóval öregebb ez a rend, amelyről korábban azt feltételeztük, hogy a virágokkal együtt fejlődött ki a Földön" – hangsúlyozta Bas van de Schootbrugge, az Utrechti Egyetem kutatója.

A földtörténeti jura kort (195,56-145,5 millió éve) olyan nyitvatermő növények (pl. ősi tűlevelűek) uralták, amelyek édes nektárt termeltek. A primitív lepkefélék ezt a nektárt fogyaszthatták még az előtt, hogy a virágos növények mintegy 130 millió éve kifejlődtek.

A nemzetközi kutatócsoport felfedezését a Science Advances című tudományos folyóiratban mutatta be, és magyarázatot is adott arra, hogyan terjedtek el a lepkék bolygónk minden kontinensén az Antarktiszon kívül. Az ősi kőzetekből kiderült, hogy ezek az ősi pikkelyesszárnyúak túlélték a triász végi (201 millió éve történt) tömeges kihalást, amikor számos faj elpusztult.

Rovatok