Egy évszázaddal ezelőtt, az első világháború előestéjén érdekes sírra bukkantak a régészek Németországban. A Bonn melletti, 14 ezer évvel ezelőtti temetkezési helyen egy férfi és egy nő, valamint a hozzájuk tartozó csontból, fogból, szarvasagancsból készült tárgyak mellett volt egy kutyatetem is. Ez a legelső sír, melyben emberek egy kutyával osztoznak. Egy friss vizsgálat mást is kimutatott azonban: ez a prehisztorikus kutyus nem csak háziasított volt, de óvva gondozták is. Ez az első bizonyíték a kutya és ember közötti érzelmi kötődésre.

A leleteket, mint a National Geographic írja, most egy leideni PhD-hallgató, Luc Janssens vizsgálta újra, és a kettős szakmai identitása, az, hogy egyszerre régész és végzett állatorvos, a segítségére volt: a kutya fogaiból olyan részleteket derített ki az állat betegségéről, aminek tágabb tanulsága is van.

A kutyus alig féléves kölyök volt, amikor elpusztult. Fogai állapotából  a halálokra is lehet következtetni: Janssens szerint a kutyák között gyakori, kezelés nélkül többnyire halálos szopornyica vírust kapta el. Ennek tipikus tünete a magas láz, levertség, étvágytalanság, hányás, hasmenés, és a kutató szerint ennél a kutyusnál több súlyos hulláma is volt a betegségnek, mielőtt kimúlt volna.

Bár a kzótya nem gyógyult meg ebből a betegségből, a kutató szerint utolsó heteiben intenzíven és hosszan gondozták, ápolták: etették-itatták, melegen és tisztán tartották – máskülönben már hamarabb elpusztult volna.

A kutya háziasítását a kutatók legalább 15 ezer évvel ezelőttre teszik, de van olyan vélemény is, mely szerint ez akár kétszer régebben is történhetett. Kevés azonban a lelet, és az okokat illetően is inkább csak találgatnak: az őrzés, vadászat, pásztorkodás egyaránt felmerül. Itt azonban egy ezektől különböző, kevésbé praktikus szempont is szóba kell, hogy jöjjön: az állatokhoz való szoros érzelmi kötődés.  A német ásatáson talált kiskutya a történelem első ismert háziállata, amit valakik valószínűleg szerettek és meggyászoltak.