Index Vakbarát Hírportál

Volt, hogy nehezen értette meg magát egy bonobóval? A csimpánzoknak ez nem probléma

2018. február 28., szerda 19:54

A csimpánzok és a bonobók számos gesztusa ugyanazt jelenti. Ha találkoznának, valószínűleg meg is értenék egymást egy új kutatás szerint. A két közeli rokon főemlős nagyjából 1-2 millió évvel ezelőtt vált el egymástól. Az már ismert, hogy sok az egyező gesztusuk, az új kutatás arra irányult, hogy milyen fokú a hasonlóság a csimpánz- és bonobógesztusok jelentése között – írja a a Phys.org alapján az MTI.

A St. Andrews-i, a Yorki és a Kiotói Egyetem kutatói először meghatározták a bonobók egyes gesztusainak jelentését. Megnézték, milyen viselkedést vált ki egy-egy mozdulat, majd azt, hogy mennyire elégedett a vizsgált majom ezzel a viselkedéssel.

Ha például az egyik bonobó karját nyújtja egy másiknak, az meg erre felmászik a hátára, és béke lőn és boldogság, a józan parasztokat tisztelő kutatók arra következtetnek, hogy a mozdulat jelentése: mássz a hátamra.

A megfigyelések után összesen 33 bonobógesztus jelentését határozták meg, majd összehasonlították őket a csimpánzok gesztusainak ismert jelentésével. Az derült ki, hogy sok gesztus jelentése mindkét fajnál azonos, és talán ugyanaz, mint az emberrel közös ősüké volt.

A bonobók és a csimpánzok gesztusainak jelentése nagy mértékben egybeesik, ami arra utalhat, hogy a gesztusok öröklődnek. A jövőben arról szeretnénk többet tudni, hogyan fejlődnek a gesztusok az egyedek életéveiben. Azt is elkezdjük vizsgálni, hogy az embernek vannak-e olyan gesztusai, mint az emberszabásúaknak”

– mondta Kirsty Graham, a Yorki Egyetem kutatója.

Azt egyébként tudták, hogy

Rovatok