– Jó napot kívánok! Olvasom itt a táblán, hogy az, ööö, orgonit tisztítja a levegőt és méregteleníti a vizet.
– Így van.
– Megkérdezhetem, hogy mi az az orgonit?
– Műgyantába kevert fémforgács és kristályok, különböző formákba öntve.
– És hogyan tisztítja a vizet? Bele kell rakni a vizeskancsóba?
– Neeem. Vannak ezek az alátétek, egy ilyenre kell rárakni a poharat, amiben a víz van.
– És mennyi ideig kell rajta tartani? Egy napig? Vagy egy éjszaka alatt megtisztul a víz?
– Elég neki pár perc, és lehet is inni.
– ...
– ...
– Ööö, köszönöm.
A fenti párbeszéd a MOM Sportban rendezett 6. Ásványbörzén hangzott el köztem és a legelső utamba kerülő gyógyító kristályos asztalnál álldogáló eladó közt, tökéletesen szemléltetve, hogy mennyire eltávolodott az ásványok szigorú-szép geometriai, kémiai világától a hétvégi börze.
De mielőtt beszámolnék a rendezvényen tapasztaltakról, tartozom egy vallomással: nem vagyok az ásvány- és kristálytan tudora. Olyannyira nem, hogy 1994-ben a KLTE elsőéves vegyész szakos hallgatójaként éppen csak hogy, vért izzadva, elégségessel mentem át Barta Istvánnál kristálytanból. (Ami sajnos egyben előrevetítette azt is, hogy végül vegyész sem lett belőlem.)
A kínkeserves vizsgázás (és a vegyészpálya későbbi elhagyása) mit sem csökkentett azonban az ásványok és kristályok iránti érdeklődésemen, amit leginkább múzeumokban és kiállításokon bemutatott köz- és magángyűjtemények gyakori megtekintésével szoktam kielégíteni.
Aki nem járt volna még ilyen kiállításon, vagyis börzén, annak megpróbálom leírni, hogyan nézett ki a most hétvégén tartott rendezvény. A MOM Sport nagy rendezvénytermében kétezer négyzetméternyi területet foglalt el kb. száz kiállító és árus. Jobb felől főképp nyers és csiszolt ásványok, ősmaradványok, ezekből készült ékszerek, dísztárgyak, szórványosan meteoritok vagy azok kis darabkái foglalták el az árusok pultjait. Ha lett volna nálam pár fölösleges millió, gond nélkül megpakolhattam volna a csomagtartót szebbnél szebb fosszíliákkal, kristállyokkal, geodákkal, az otthoni gyűjteményt gyarapítandó. A pusztító erejű cseljabinszki meteorit aranyárban mért darabkáit még hozzácsaptam volna, bár az esztétikai értékük kimondottan kevés.
Bal kéz felől a terem harmadát-felét másfajta árusok és szolgáltatók – jobb híján nevezzük őket így – foglalták el. Ezen a térfélen futottam bele a bevezető párbeszédben említett orgonitárusba, ami igazából erős kezdés, de csak a jéghegy csúcsa volt. Mondjuk az, hogy fémforgáccsal kevert műgyantába ágyazott kristálydarabkák, illetve ezek piramis alakú verziói gyógyítanak és energetizálnak, testi és lelki bajokra nyújtanak segítséget, de még az elektroszmog ellen is jók, jól megadta az alaphangot ahhoz az ezoterikus szédülethez, ami utána következett.
Az alábbiakban csak pár példa, hogy milyen, az ásványtannal foglalkozó könyvekből sajnálatosan kimaradt fejezetekkel gazdagodhattak a börze látogatói – jellemzően 30-40-50 év körüli nők, gyerekekkel – egyes kiállítói asztaloknál:
És ezek csak példák, amik külön megragadták a figyelmemet, miközben az auramasszázst, tarot-kártyavetést, reinkarnációs utaztatást, sorselemzéssel egybekötött jóslást, strukturáltvíz-készítést, valódiéletkor-mérést kínáló asztalok közt kóvályogtam.
Az igazi örvény viszont ezután kapott el. Az ásványbörzén ugyanis előadásokat is meg lehetett hallgatni. Szombaton és vasárnap is hat-hat előadás hangzott el egy félemeleti teremben. A két, „A természetes és szintetikus drágakövek világa", valamint „Az ezerarcú fluorit" című, ásványokkal és drágakövekkel foglalkozó előadásra négy-négy alternatív szeánsz jutott. Az eredeti tervem az volt, hogy nyitottan az összes new age-ista tanításra végigülöm mindegyiket, de végül „A kristálykoponya megszólal" és a „Hogyan hatnak őseid az életedre" kétszer hatvan perce után feladtam.
Marosfalvi Imre „Enrico" hegedűművész, zenei médium három kristálykoponyával is készült, ezek és CD-ről kísért meditációs hegedűjátéka segítségével létesített kapcsolatot a megjelent hat-hét idősebb nő (egyedül voltam férfi az előadáson) és a teremtő égi forrás között. Előtte megkérdezte, hogy hoztak-e a résztvevők magukkal kristály ékszert, merthogy azt érdemes letenni a koponyák mellé az asztalra, hadd beszélgessenek, hadd tisztuljanak, hadd vegyék át a tudást egymástól. Mint megtudtam, a kristálykoponyák „képesek elvinni bennünket a harmadikból az ötödik dimenzióba, noha igazából ők a 7. és 9. dimenzióból szólnak".
A zenés szeánsz során négy zenei tételben vettük fel a kapcsolatot a koponyák segítségével az égi entitásokkal. Ehhez azt javasolta, hogy egyenesen üljünk, hogy „a gerincünkön keresztülmenő szeretetfénysugár a Földanyához és az Égi Atyához rögzítve legyen”, mint a hegedű húrjai. Miután megvalósult a kristályvilág médiumi csatornáján a kapcsolat, az életigazságunkat kereső kérdésünket mantrázva kaphattunk választ „tőlük”. Bevallom, először azt szerettem volna megtudni, hogy miért fáj a derekam, de mintha Enrico ráérzett volna erre, és megpendítette, hogy lehet ugyan egészséggel kapcsolatos kérdéseket is feltenni, de az ilyesmi ne nagyon érdekli „őket”, szóval lehet hogy válasz nélkül marad, aki testi nyavalyáinak okára kíváncsi. A hozzávetőleg 25 perces zenés meditáció alatt próbáltam mantrázni egy nagy életigazság kérdést, de valami gond lehetett a gerincemen keresztülmenő szeretetfénysugárral, mert „ők” nem üzentek se képekkel, se színekkel, se hangokkal. „Sikerült-e valakinek, valamilyen információt kinyernie?” – kérdezte Enrico, majd gyorsan hozzátette, hogy az se baj, ha nem. „Elképzelhető, hogy valaki majd álmában fogja megkapni, a következő alvás után.” Az összejövetel végén tanfolyamait és meditációs kezeléseit, egóelengedési gyakorlatait ajánlotta a figyelmünkbe, amik segítségével elsajátítható például a készség, amivel a harmadik dimenzió negatív állapotából az ötödik dimenzió égi állapotába lehet kerülni.
Ekkor már ott álltak az ajtóban Józsa Klára és Buze Veronika Kahi-Healing-trénerek, az ő előadásukra már bő félig megtelt a terem érdeklődőkkel (ugyancsak nők, zömmel 40-50 év körüliek, néhányan gyerekkel, illetve egyikük férje kíséretében, aki a terem szélén, közel az ajtóhoz ült le). Aki nem tudná, a Kahi-Healing napjaink „legátfogóbb, legeredményesebb kvantum gyógyítási technikája", mely túlmutat a tér három dimenzióján, de még az idő dimenzióján is. Művelői szerint ötvözi a nyugati orvostudományt, a hagyományos kínai orvoslást, az indiai csakratudományt és a legújabb orosz gyógyítási technikákat a kvantumgyógyítással (legyen az bármi is).
Hogy a kristályok és a nyugati orvostudomány miképp kerülnek képbe, azt nem tudom, mert az egyórás bemutatón nem esett szó róluk, azt viszont megtudtam, hogy egészségi állapotunkért leginkább családi múltunk ősi mezői felelnek, azaz ha a rokonságban előfordulnak örökletes betegségek, ismétlődő életesemények, akkor azért nem a genetikát kell okolni, hanem a fölmenőinktől vállunkra rakott csomagokat. És ezt szó szerint kell érteni, ha ugyanis ellazulunk, és odafigyelünk a testünkre, akkor észrevehetjük, hogy a bal vagy jobb vállunkat eltérő mértékben nyomja akár több kilogrammos teher is. A bal vállunkat a női felmenők terhei, a jobb vállunkat a férfi felmenők terhei. És ezek a múltbéli csomagok napi pár perces gyakorlatokkal lesöpörhetőek, önmagunkon végezhető auramasszázzsal párosítva pedig felszabadultabb és egészségesebb életet élhetünk. Minderről kézzelfogható bemutatót is kaptunk: a lesöprést szó szerint kell érteni, vállunkról söprő mozdulatokkal eltávolíthatók az allergiát, krónikus betegségeket, sőt akár gerincproblémákat is okozó mezőterhek, amiket auramasszázzsal, azaz testünktől kb. 10 centire a levegőt gyúrogatva végleg eltávolíthatunk, hogy a földről összefogva, mint egy marék avart, hátunk mögé dobva megszabaduljunk tőlük.
Két óra elteltével úgy éreztem, hogy nem lennék képes még végigülni a soron következő „Kristálymeditáció" című előadást, és szégyenszemre menekülőre fogtam. A börze hátsó traktusánál eldugott kreatív gyermekfoglalkoztató asztaloknál táboroztam le lazításképp, ahol két-hátom gyerek kristályrendszereket hajtogatott papírból (amiket ha behatóbban ismerek, talán az elégségesnél jobb jegyet kaphattam volna Barta tanár úrnál 24 évvel ezelőtt). A felállított mikroszkópok segítségével sikerült belefeledkezni a kirakott kristályminták szépségébe, és rövid időre elfeledkezni azokról a mérhetetlen sületlenségekről, amikkel az elmúlt két óra alatt zsibbadásig próbálták teletömni a fejemet.
Weiszburg Tamással, az ELTE TTK Ásványtani Tanszékének tanszékvezetőjével a börze után beszélgettem, részben annak apropóján, hogy a költözés és felújítás után nyitva áll a nagyközönség előtt is az ELTE TTK Természetrajzi Múzeuma és azon belül az 1774 óta folyamatosan gazdagodó Egyetemi Ásvány- és Kőzettár. A földtudományok oktatójától leginkább arra voltam kíváncsi, hogy miképp viszonyulnak az földtani kutatók, geológusok az ásványbörzéken tapasztalható áltudományos kiállítókhoz.
„Kezdjük ott, hogy szinte bármilyen újságot kinyitunk, ott vannak benne a horoszkópok, egyszerűen ilyen a világ, ami körülöttünk van. Én speciel nem olvasok horoszkópokat, de nagyon sok ember, köztük tanult, tudós elmék is, igen. Hogy ki mennyire veszi komolyan, az természetesen nagyon változik, de elolvassak, időt töltenek vele. A csillagjóslás és kártyavetés mind olyasmi, amiben lehet hinni, hiszen olyan jó lenne, ha valaki meg tudná mondani előre, hogy mi lesz. Tehát van egy misztikus igény az emberekben, amit nem szabad lebecsülni" – vázolta a tágabb kontextust Weiszburg Tamás.
„A kérdés tehát inkább arra fordítható, hogy miképp jönnek ide az ásványok. Miért nem látjuk ezeket a kiállítókat például egy bélyegkiállításon. A kulcsfogalom itt a drágakő. A középkorig a drágaköveket a természet önálló egységeinek gondolták, de már évszázadok óta tudjuk, hogy a drágakövek ásványok. Ráadásul nem is ritka, mondhatnánk egészen gyakori, közönséges, de nagyon ellenálló, kemény ásványok. A ritka az, hogy ezek az ásványok különösen szép, esztétikus változatokként jelenjenek meg. Ezeket a változatokat hívjuk drágaköveknek. Látjuk ugyanakkor, hogy a drágakő fogalma hamarabb került az emberiség látókörébe, mint általában az ásványoké. A drágakő fogalomnak önmagában nincs kézzelfogható, tudományos vagy műszaki értelme, jelentése. Egy a drágakő attól drága, hogy birtoklójának kedves, valamit köt hozzá" – magyarázta Weiszburg Tamás, példának felhozva, hogy egy sokkarátos gyémántnak semmivel nem nagyobb a fűtőértéke, mint egy darab kőszénnek.
A drágakövek a történelem során abban tűntek ki, hogy nagyon kemények, kémiailag ellenállóak voltak. Több ezer évvel ezelőtt az emberek azt gondolták, hogy van valami misztikus hatásuk is. „Ez a hit, hogy a drágakövek fontosak, hogy másnak is fontosak, idősebb, mint az ásványtan, az emberek a tudomány nélküli korai időszakban misztikus erőt, például gyógyító hatást tulajdonítanak nekik, és hogy ez ma is így van, az abból fakad, hogy a misztikum iránti igény ma is megvan a társadalomban.”
Abban egyetértettünk, hogy az 1970-es, 80-as években sokkal inkább a tudományos világszemlélet volt jellemző, míg mára az áltudományos nézetek világszerte, gyakorlatilag korlátlanul elharapództak. „Pedig jó lenne, ha valahol lenne egy határ, mert ha a legelvadultabb butaságokban is rengetegen hisznek – elég, ha csak a laposföld-hívőkre gondolunk –, akkor tényleg bármit lehet relativizálni." És ez az, amivel bárki szembesülhet manapság: ha egy Nobel-díjas tudós a Facebookján posztol valamit, akkor bátran odaírhatja Marika néni vagy Jóska bácsi, hogy hülyeség, nem is úgy van. „És akkor ott van nyíltan két állítás, gyakorlatilag feloldhatatlan ellentétben. Anélkül, hogy a tudósokat tévedhetetlennek próbálnám beállítani, azért lássuk be, hogy ez a helyzet egy vicc" – mutatott rá közösségi médiával súlyosbított korunk egyik legnagyobb rákfenéjére az ELTE TTK docense.
„Tény tehát, hogy hamarabb volt drágakő és misztikum, mint ásványtan. Magyarországon a hetvenes évek közepén indult be az ásványgyűjtés szervezetten, sokan jártak túrázni, vitték a nagyítót, tanulmányozták a különféle kristályokat, de ezzel párhuzamosan gyorsan nőtt azok köre is, akik hiedelmekkel burkolták be ezt a tevékenységet. Felvetődik a kérdés, hogy miképp kezeljük őket. Kijelenthetjük teljesen ortodox módon, hogy hülyeség, amiben hisznek, de ezzel nem érünk el különösebb hatást. Aki hisz benne, az be fogja csukni a fülét. De azt se lehet, hogy akkor engedjük szabadjára a tudománytalan gondolatokat. Én azt gondolom, hogy egyik oldalról árnyaltan és empátiával célszerű megközelíteni a helyzetet: ha valaki önmagában szereti a szépet és hord magán kristályból készült ékszert, és ettől jobban érzi magát, az akár pszichoszomatikusan hatásos, gyógyító is lehet."
Ami engem illet, megpróbálom elmagyarázni, hogy nincs közvetlenül, fizikai, biológiai, orvosi értelemben gyógyító hatása semmilyen kristálynak, de ha valaki jobban érzi magát tőle, akkor hordja őket nyugodtan.
„Másik oldalról viszont a felvilágosítással kell haladnunk. Mi, ásványtannal foglalkozók azt gondoljuk, hogy nem kincstári dumával, hanem aktivitással lehet az embereket meggyőzni. Példa erre, hogy az idén 170 éves Magyarhoni Földtani Társulat égisze alatt évek óta szervezünk szavazást az év ásványára – ami 2018-ban a fluorit, tavaly meg a kvarc lett –, meg az év ősmaradványára és az év ásványi nyersanyagára. Ezután egész évben, valamennyi magyarországi kutató és oktatóhely együttműködésével szervezünk programokat a nyertesekhez kapcsolódóan. Ebben idén kiemelt szerepet játszik, koordinátor az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum, a maga gyönyörű ásványtárával és paleontológiai gyűjteményével. De éppen most a hétvégén lesz a Miskolci Egyetemen a hagyományos nemzetközi ásványfesztivál is. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez utóbbival kapcsolatban sok éve izgalmas vita volt, hogy szabad-e áltudományos kiállítókat beengedni egy ilyen helyre. Érdekes kontraszt az egyetemi közegben ezek jelenléte, de a tapasztalat mégis az volt, hogy aki bejön – lehet, hogy először csak misztikus kíváncsiságból – arra sok minden ragad a tudomány szeretetéből is, és összességében ez pozitív.
„A tudományos igényű tájékoztatás sziszifuszi munka, évek, évtizedek alatt építhető fel csak a pozitív ismeretterjesztés" – vélekedett a Weiszburg Tamás. Magyarországon pedig nagyon fontos szerepe lenne, mivel
hazánk szinte az egyetlen ország, ahol az ásványtan évtizedekkel ezelőtt kiesett a közoktatásból.
"Körülbelül hetven évvel ezelőtt történt, hogy az élőlények és »kövek« ismeretére tanító természetrajz tantárgyból biológiaoktatás lett. A kövek kiestek, az ásványtan a földrajz tananyagba nem ment át, a természet inorganikus része ezzel a közoktatásból kimaradt és ma is kimarad." A mai helyzetért tehát részben felelős a szakmai tartalom teljes kihalása a közoktatásból, az, hogy az ötvenes években lehetett utoljára ásványokról szisztematikusan tanulni. És ahogy Weiszburg Tamás rámutatott: „Ha jó a talaj, de nincs megművelve, a gyom elszaporodik.”