Az univerzum keletkezésének ma elfogadott elmélete szerint az ősrobbanáskor az egyetlen extrém sűrű pontba tömörödő anyag egyszer csak kitört és szétfröccsent a világba, mint valami kozmikus vulkán, a világegyetem pedig azóta folyamatosan tágul. Ez az ősrobbanás a mai tudásunk szerint 13,8 milliárd évvel ezelőtt történt. Na de mi volt előtte?

Ezt biztosan senki nem tudja, de sok elképzelés van róla. A világhírű tudós Stephen Hawkingnak is van egy saját elmélete, amelyről vasárnap egy másik világhírű tudós, Neil deGrasse Tyson rádióműsorában beszélt. A válasza a határok nélküliség hipotézisére épül.

A világegyetem határfeltétele az, hogy nincs határa. Más szavakkal az euklideszi téridő egy vég nélküli zárt felület, mint a Föld felszíne. Mondhatjuk, hogy a képzeletbeli és a valós idő a Déli-sarkon kezdődik, ami egy olyan pont a téridőben, ahol a normál fizika törvényei érvényesek. Nincs semmi a Déli-Sarktól délre, tehát nem volt semmi az ősrobbanás előtt.

Vagyis az analógia lényege nagyjából az, hogy ahogy a Föld felszínén is van egy legdélebbi pont, úgy az idő kezdete is kijelölhető, még akkor is, ha a Föld se ér véget a Déli-sarknál, és az idő se tűnik el, ha visszakövetjük a valódi kezdetéig.

Hawking szerint az ősrobbanás előtt az idő meggörbült: ahogy megyünk visszafelé, az idő mindig  egyre közelebb jutott a semmihez, de soha nem vált semmivé. Vagyis eszerint az elképzelés szerint soha nem volt semmi, amiből az ősrobbanás által valami lett, de az emberiség nézőpontjából mégis ez a helyzet.

A világegyetem az ősrobbanásból fejlődik ki, teljesen függetlenül attól, amilyen előtte volt. [...] Mivel az ősrobbanás előtti eseményeknek nincsenek megfigyelési következményei, akár ki is hagyhatjuk őket az elméletből, és azt mondhatjuk, hogy az idő az ősrobbanáskor kezdődött. Az ősrobbanás előtti események egyszerűen nincsenek definiálva, mert nincs rá mód, hogy megmérjük, mi történt akkor

– írta korábban Hawking.