Index Vakbarát Hírportál

2025-től menetrend szerinti járatot indítana az űrbe egy orosz cég

2018. március 6., kedd 19:31

Az orosz KoszmoKursz magánvállalat megtervezett egy többször felhasználható, szuborbitális repülésre alkalmas járművet, amely a tervek szerint először 2025-ben szállít majd turistákat – jelentette ki Pavel Puskin,a cég vezérigazgatója a TASZSZ hírügynökség által közölt interjújában.

A rakéta és a szuborbitális hajó kísérleti példányának első próbarepülése 2023-ban, az első menetrendszerinti járat pedig a turistákkal 2025-ben lesz" – nyilatkozott Puskin.

A vezérigazgató szerint a projekt az indulástól az első űrturisták felbocsátásáig 150-200 millió dollárba kerül majd, és az utaztatás startjától számítva hét-kilenc év alatt válik majd rentábilissá.

A KoszmoKursz rakétája 80, a hajója pedig 7 tonnás lesz. A hat turistából egy utaskísérőből álló legénység utazása 14 percig tart majd, ebből 5,5 percig a súlytalanság állapotában. A jármű 180-220 kilométeres magasságba emelkedik majd.

A jegyár előre láthatóan 250 ezer dollár lesz és a 2014-ben megalakult KoszmoKursz azt tervezi, hogy 2030-ra már hetente kétszer repülnek majd.

Oroszországban, ahol az űrkutatás hagyományos állami monopólium, a TASZSZ szerint több magánprojekt is elstartolt az utóbbi években. A KoszmoKursz mellett például az S7 légitársaság tulajdonosai 2016-ban belevágtak a Sea Launch elnevezésű projektbe, amelynek keretében tengeri platformról szándékoznak hordozókat felbocsátani.

Rovatok