Index Vakbarát Hírportál

Az egész tudományos világ gyászolja Hawkingot

2018. március 14., szerda 10:14

Túlzás nélkül lehet mondani, hogy elárasztották a közösségi médiát a 76 éves korában, álmában elhunyt Stephen Hawkingot gyászoló Twitter-, Facebook-, stb. bejegyzések. Százával születnek a #Hawking #RIPHawking posztok tudósoktól, tudományos újságíróktól, idős és fiatal kutatóktól, az alábbi, folyamatosan frissülő válogatással ezek közül szemelgetünk.

Az MTA Wigner Fizikai kutatóközpont Facebookon emlékezett a kivételes tudósra:

A Wigner felelevenítette Hawking 1987-es budapesti látogatását is pár korabeli, nemrég előkerült fotóval:

"Távozása intellektuális vákuumot hagyott maga után" – kezdte búcsúzó szavait Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, tudományos író és ismeretterjesztő sztár:

A CERN kutatói is Hawkingra emlékeznek:

"Hawking tanulmányai több álmatlan éjszakát okoztak az elméleti fizikusoknak, mint bármi más a történelemben" – olvasható a legrangosabb tudományos folyóirat, a Nature tweetjében:

“Repülj tovább, mint Superman a súlytalanságban” - búcsúzott az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a tudomány nagykövetétől, utalva egyrészt a beszélgetésre, ami 2014-ben Hawking és a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai közt folyt, másrészt a repülésre, aminek során Hawking megtapasztalhatta a súlytalanság állapotát:

“Világűr, jövök” - így kezdődik az Európai Űrügynökség posztja, amiben azt hangsúlyozza az ESA, hogy álmaink elérésében nincsenek korlátok.

Az ESA még a facebookos borítóképét is lecserélte Hawking szavainak kíséretében: “A csillagokra nézz, ne a földre. Próbáld magyarázatot lelni arra, amit látsz, és hogy miért létezik az univerzum. Légy kíváncsi.”

“Stephen Hawking menővé tette a tudományt, a dolgok megértését, az időt, a teret és a kiváncsiságot” – Szarkasztikus Rover, az egyik kedvenc vicces tudományos twittercsatornánk e szavakkal emlékezett meg Hawkingról:

Stephen #Hawking made science cool, made understanding cool, made time and space and curiosity cool.

He made humanity cool.

— SarcasticRover (@SarcasticRover) March 14, 2018

"Kiváló és rendkívüli zseni volt" – twitelte Chris Hadfield kanadai űrhajós:

“Generációkat inspirált arra, hogy nézzenek túl a mi kék bolygónkon és terjesszék ki ismereteinket az Univerzumról. Nagyon fog hiányozni személyisége és zsenije” - írta Tim Peake brit asztronauta.

És folyamatosan ömlenek a tisztelgő posztok, mémek is:

So sad to hear that Professor Stephen Hawking has passed away. His story will leave a lasting legacy on this Universe. What an incredible man who has inspired many and will continue to do so in the years to come pic.twitter.com/95fnDJkePR

— Dr Maggie Lieu (@Space_Mog) March 14, 2018

"Asking what happens before the Big Bang is like asking for a point one mile north of the North Pole" —S. Hawking (Jan 8, 1942 — Mar 14, 2018) pic.twitter.com/2JpSwmt0zv

— Neil Gunther (@DrQz) March 14, 2018

RIP #Hawking pic.twitter.com/mGSMmgZiM0

— Hetal Babla (@hetalcb) March 14, 2018

"Look up at the stars and not down at your feet. Try to make sense of what you see, and wonder about what makes the universe exist. Be curious." Farewell Mr. Hawking. #StephenHawking #hawking pic.twitter.com/P7h2CPZ4qG

— Marko Koivuniemi (@ko1vun1em1) March 14, 2018

Stephen #Hawking has just passed the #horizon pic.twitter.com/Ffx6TbScSL

— Michael Bechinie (@beemcog) March 14, 2018

Rovatok