Index Vakbarát Hírportál

Tudja, mi van az ujjhegyén? Heroin! Vagy kokain?

2018. március 22., csütörtök 21:00

Több mint tízből egy esetben található A osztályú drog, azaz heroin vagy kokain olyan emberek ujjhegyén, akik soha életükben nem használták az említett szereket – derítette ki egy törvényszéki orvosszakértői vizsgálat.

A vizsgálatban részt vevő kutatók megállapították, hogy a kísérletre jelentkező önkéntesek 13 százalékának kimutatható az ujjhegyén a heroin vagy a kokain nyoma. Az önkéntesek a vizsgálat előtt (önbevallásos alapon) azt nyilatkozták, hogy nem fogyasztottak a nevezett kábítószerekből.

Ha az alanyokat gyanúsítottként hallgatták volna ki, a nyomozók alighanem feltételezték volna, hogy hazudnak, de a szakértők gyanítják, hogy az eredménynek más az oka: az alanyok könnyen érintkezhettek a droggal, ha hozzáértek egy papírpénzhez, egy asztalhoz vagy más felülethez.

Az eredmények megleptek minket. Gondoltuk, talán nyomokban észlelhetünk egy kis kokaint, ami a környezetből maradt vissza, de nem sejtettük, hogy így megmarad az ujjlenyomatban. [...] A mintákat az egyetemen gyűjtöttük be, így lehetséges, hogy az alanyok ismertek valakit, akik használták ezeket a szereket, vagy olyan környezetben voltak, ahol ilyen anyagok fordultak elő.

– mondta a tanulmány vezető szerzője, Melanie Bailey.

A felfedezés annak tükrében nem meglepő, hogy 2011-ben a brit Home Office vizsgálata kimutatta, hogy a forgalomban lévő papírpénzek 11 százaléka fennakad a kokainteszten.

A Surrey-i vizsgálatára azért volt szükség, mert a kutatók egy olyan módszeren dolgoztak, ami a törvényszéki vizsgálatoknál egy ujjlenyomatból is kimutathatja az A osztályú drogokat. Az eredmények szerint ezzel a módszerrel még ártatlanok ujjáról is kimutathatók a kábítószer nyomai, a fogyasztóknál viszont a verítékben is nyomot hagy a drog, illetve a bomlástermékei.

A szakértői tanulmány a Clinical Chemistry új számában olvasható.

(The Guardian | Clinical Chemistry)

(Borítókép:  Spencer Platt / Getty Images Hungary)

Rovatok